Osztrák kancellár: az Európai Unió mélyponton van

Bécs |

<p>Az unió mélypontjának nevezte az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) körül kialakult helyzetet Christian Kern osztrák kancellár a Kronen Zeitung című lap vasárnapi számában megjelent interjújában.</p>

Kern kijelentése szerint "nem mehet így tovább", a kialakult helyzet azt mutatja, hogy azonnali uniós reformokra van szükség. Egyúttal nem vetette el annak lehetőségét, hogy a kitűzött időpontban, október 27-ig megszületik majd az egyezség.

A kancellár hangsúlyozta, hogy a CETA egyezményről szóló tárgyalások során Ausztria sok változtatást ért el.

Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) ügyében időben lesz szó arról, hogy mit kell tartalmaznia az egyezménynek. Úgy vélte, amennyiben ez nem történik meg, felelősséggel vállalni kell, hogy a tárgyalások meghiúsultak.

A környezetvédők és a civil szervezetek tiltakozása ellenére az osztrák kormány kedden formálisan is szabad utat adott a CETA aláírásának - közölte a gazdasági miniszter szóvivője. Ausztria a befektetési feltételek pontosítására és átláthatóságára törekszik, valamint a többnyelvű befektetési bíróság létrehozását szorgalmazza.

Az osztrákok 71 százaléka ellenzi az egyezmény létrejöttét, 74 százalék szerint pedig a lakosság nem kap elegendő információt az esetleges megállapodás körülményeiről - derült ki egy friss felmérésből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?