Összeül a brit parlament

London. Meghajolt a parlamenti pártok, képviselők nyomása előtt Tony Blair. A brit kormányfő jelezte, kész a parlament rendkívüli ülése elé vinni az iraki válság megvitatását. Michael Martinhoz, a parlament alsóháza elnökéhez írt levelében a kormányfő kérte a nyári szabadságon lévő törvényhozás összehívását.

London. Meghajolt a parlamenti pártok, képviselők nyomása előtt Tony Blair. A brit kormányfő jelezte, kész a parlament rendkívüli ülése elé vinni az iraki válság megvitatását. Michael Martinhoz, a parlament alsóháza elnökéhez írt levelében a kormányfő kérte a nyári szabadságon lévő törvényhozás összehívását. Javasolta, hogy a szeptember 23-ával kezdődő hétre időzítsék a parlamenti vitát, addigra kormánya összeállítja és közreadja az iraki rezsim tömegpusztító fegyverkezési programjáról rendelkezésre álló hírszerzési bizonyítékokat. Blair hangsúlyozta, nem az Irakkal kapcsolatos brit katonai kötelezettségvállalás kormányzati döntéséről kíván tanácskozni, hanem jelentést akar előterjeszteni Irakról, amelyet a külügyminiszter vezette vita követ majd. Blairt az elmúlt napokban súlyos bírálatok érték amiatt, hogy sajtóértekezletein, a szakszervezetek konferenciáján hajlandó részletesen ismertetni elgondolását Irakról, de mellőzi a demokrácia alappillérét, a parlamentet. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?