Összetűzések Kasmírban

Szrinagar. Pakisztáni katonák tüzet nyitottak tegnap Kasmírban a katonai ellenőrző vonal túlsó, indiai oldalán levő célpontokra – állította egy indiai tábornok, egy pakisztáni pedig cáfolta. Dasz indiai dandártábornok szerint hat órán át tartott a pakisztániak által kezdeményezett lövöldözés.

Szrinagar. Pakisztáni katonák tüzet nyitottak tegnap Kasmírban a katonai ellenőrző vonal túlsó, indiai oldalán levő célpontokra – állította egy indiai tábornok, egy pakisztáni pedig cáfolta. Dasz indiai dandártábornok szerint hat órán át tartott a pakisztániak által kezdeményezett lövöldözés. Áldozatokról, sebesültekről nem tett említést. Ezúttal nem vetettek be nehézfegyvereket, csak kézifegyverekkel folyt a csatározás – mondta. Szaulat Raza pakisztáni dandártábornok cáfolta, hogy pakisztáni részről összecsapást kezdeményeztek volna. A két dél-ázsiai hatalom évtizedek óta hadilábon áll egymással több okból is, amelyek közül a kasmíri területi vita már háborúkhoz is vezetett. Az USA komoly erőfeszítéseket tesz, hogy lehűtse a kedélyeket, nehogy újabb tűzfészekből lobbanjon fel a háború lángja, miközben az amerikai hadsereg brit támogatással hadjáratot folytat a közeli Afganisztánban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?