Az orosz haditengerészet szuperszonikus hajóelhárító rakétákat lőtt ki egy gyakorlat során a Japán (Keleti)-tengeren kijelölt célpontra – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
Oroszország szuperszonikus hajóelhárító rakétát lőtt ki

A Telegramon közölt tájékoztatás szerint a Csendes-óceáni Flotta hajóiról Moszkit manőverező robotrepülőgépeket lőttek ki a kijelölt „ellenséges tengeri célpontra”. A gyakorlat során a mintegy 100 kilométerre lévő célpontot két Moszkit rakétával találták el.
A P-270 Moszkit rakéta egy közepes hatótávolságú szuperszonikus manőverező robotrepülőgép (cirkálórakéta), amely mintegy 120 kilométeres hatótávolságon belül képes megsemmisíteni egy hajót.
A rakéták kilövése előtt egy héttel két nukleáris fegyver szállítására alkalmas orosz stratégiai bombázó repült több mint hét órán át a tenger fölött, Moszkva szerint „tervezett repülés” keretében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.