Oroszország átfogó légitámadást indított Kijev és Ukrajna más területei ellen

uarus

Oroszország hétfőre virradó éjjel kiterjedt légitámadás-sorozatot indított Kijev és több más ukrajnai terület ellen – közölték hétfőn reggel ukrán tisztségviselők.

Három ember megsérült a kijevi Szolomjanszkij kerületben történt robbanásokban, két másik pedig Szvjatosin kerületben a lezuhanó dróndaraboktól - közölte Vitalij Klicsko polgármester a Telegramon. Sevcsenko kerületben dróndarabok csapódtak egy kétszintes épületbe, károkat okozva – tette hozzá.

A kijevi katonai közigazgatás közlése szerint összesen 30 pilóta nélküli légi járművet észleltek és lőttek le a főváros légterében. Drón darabjai hullottak az ukrán főváros egyik polgári repülőtere, a  Zsuljani légikikötő kifutópályájára is. Ukrajna legfelsőbb katonai parancsnoksága azt közölte, hogy megsemmisítették mind a 35 Sahed típusú, iráni gyártmányú drónt, amelyeket Oroszország az éjszaka folyamán indított különböző célpontok ellen az ország különböző részein.

Az orosz erők fokozták a kelet-ukrajnai Bahmut ágyúzását - közölte az ostromlott város védelméért felelős ukrán tábornok.

Tizenhat rakétacsapást regisztráltak az éjjel, elsősorban Harkiv, Herszon, Mikolajiv és Odessza megyékben fekvő városok ellen - közölte az ukrán fegyveres erők vezérkara.

Sajnos vannak halott és sebesült civilek, továbbá magas épületek, magánházak és más polgári infrastruktúra sérült meg

– áll a jelentésben.

Szerhij Bratcsuk, az odesszai katonai közigazgatás szóvivője Telegram-csatornáján fényképeket tett közzé egy nagyméretű lángoló épületről, amelyben közlése szerint többek között egy élelmiszerraktár volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?