Nincs megegyezés Gülen kiadatásáról

<p>Ankara és Washington nem tud megegyezni az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónok kiadásáról, akit a török vezetés a július 15-i katonai puccskísérlet kitervelésével vádol - mondta Binali Yildirim török miniszterelnök szombaton Ankarában újságíróknak.</p>

Mindamellett a kormányfő úgy fogalmazott, hogy az utóbbi időben Washington álláspontjában török szempontból javulás érzékelhető. Ezzel egyebek között a Joseph Dunford amerikai vezérkari főnökkel folytatott augusztus eleji ankarai tárgyalására utalt. A kormányfő bejelentette: Joe Biden amerikai alelnök augusztus 24-én, John Kerry amerikai külügyminiszter pedig októberben látogat Törökországba.
   

"Gülen kiadatása az Egyesült Államokkal való kapcsolataink fejlesztésének fő eleme, ahol nincs helye alkudozásnak. Ezen áll vagy bukik Törökország Amerika-ellenessége is" - jelentette ki a miniszterelnök.
   

Binali Yildirim arról is beszélt, hogy az incidenst követő nyomozások keretében eddig összesen 81 ezer 494 embert függesztettek fel vagy menesztettek munkaköréből annak gyanújával, hogy kapcsolatban állnak a Gülen-hálózattal, amely a kormány szerint a jelenlegi hatalom megdöntésére törekszik. A "párhuzamos államnak" is nevezett mozgalom magja mintegy 50 ezer tagból áll, és külön kommunikációs csatornát használ - mondta a török kormányfő.
   

Ezzel párhuzamosan - a CNN Türk török hírtelevízió közlése szerint - az isztambuli főügyészség levelet küldött az Egyesült Államoknak, amelyben arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy tartóztassák le Gülent.
 

   Gülen következetesen visszautasítja érintettségét. Pénteken nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazta a puccskísérlet kivizsgálására és kijelentette: kész hazatérni Törökországba, ha az ellene felhozott vádak akár egytizede is igaznak bizonyul, és ha bűnösnek találják, vállalja az ezért járó büntetést. Egyúttal úgy vélekedett, a török igazságszolgáltatási rendszert az ankarai kormány már ellenőrzése alá vonta.
   

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken bejelentette, az amerikai igazságügyi minisztérium egy szakértői küldöttsége szintén látogatást tesz Törökországban augusztus 23-24-én.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?