Magyarország átadja Szlovákiának a két szerb férfit, akik Pozsonyban meggyilkoltak egy embert

rendőrség illusztráció

A Fővárosi Törvényszék elrendelte az átadási letartóztatását és átadását annak a két szerb férfinak, akiket az M1-es autópályán fogtak el egy Pozsonyban bántalmazott férfi halála miatt.

A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben azt írta: a két férfi ellen a szlovák hatóságok bocsátottak ki európai elfogatóparancsot egy halált okozó testi sértés és garázdaság miatt indult büntetőeljárás lefolytatása miatt. A magyar rendőrök európai elfogatóparancs alapján kedden vették őket őrizetbe

A két férfi december 8-án, hajnalban Pozsony egyik terénél bántalmazott egy közepesen ittas férfit. A sértett a sérülései és ittassága következtében a későbbiekben elhunyt.

Mint írták: a Fővárosi Törvényszék az átadási eljárás során az európai elfogatóparancs végrehajthatóságának feltételeit vizsgálja, vagyis a bíróság abban nem hozhat döntést, hogy a terheltek az elfogatóparancsban szereplő bűncselekményeket valóban elkövették-e.

A Fővárosi Törvényszék a végzésében megállapította, hogy az elfogatóparancs teljesítésének feltételei fennállnak, így elrendelte a két férfi átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását a szlovák igazságügyi szerveknek.

A végzés végleges, így a két férfit tíz napon belül át kell adni. Ha ezen időpontig nem veszik át őket, az átadási letartóztatásuk megszűnik - áll a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?