Németországban csaknem 800 támadás történt menekültszállások ellen idén

Berlin |

<p>Németországban az idén már majdnem 800 támadás történt menekültszállások ellen egy pénteken kiszivárgott összesítés szerint.</p>

A szövetségi belügyminisztérium kimutatása alapján november végéig 770 különböző fajtájú atrocitás, támadás történt menedékkérők, menekültek szállásai ellen. Ezek túlnyomó többsége - 689 eset - szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmény. 

Egyedül a harmadik negyedévben, a július-szeptemberi időszakban csaknem kétszer annyi incidens történt, mint tavaly egész évben; 313 esetet regisztráltak a hatóságok, míg 2014-ben 177-et.

Az idén eddig a rongálás volt a leggyakrabban előforduló típus, 266 ilyen eset került be a statisztikába. Az uszítás sem ritka a menedékkérőket ellátó intézményeknél, ebbe a kategóriába 92 ügy tartozik.

A feljegyzett esetek között 65 gyújtogatásos támadás van, és 60 további erőszakos bűncselekmény. Tavaly 6 gyújtogatásos támadást hajtottak végre szállások, befogadóállomások ellen.

Pénteken újabb esetről tájékoztattak a hatóságok; a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Herxheimben ismeretlenek megpróbáltak felgyújtani egy üresen álló, menedékkérők elhelyezésére előkészített épületet, amelyben korábban egy egészségügyi technológiai cég kutatásfejlesztési központja működött. 

A tetőablakokon keresztül behajított, gyúlékony folyadékkal töltött tartályok közül csak az egyik kapott lángra. A kár nem jelentős, de az épület új funkciójának kialakítása elhúzódik. Az épületbe 800 menedékkérőt költöztetnek majd be. Az alig 10 ezer lakosú kisváros menekültszállását a Német Vöröskereszt (DRK) üzemelteti majd

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?