Német külügyminiszter: sok jel utal arra, hogy az orosz állam áll Navalnij megmérgezésének hátterében

Alekszej Navalnij

Sok jel utal arra, hogy az orosz állam áll az Alekszej Navalnij ellen Novicsok harci idegméreggel elkövetett támadás mögött - mondta a német külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.

Heiko Maas a Bild am Sonntag című német lapban közölt interjúban kiemelte, hogy ha az orosz kormánynak nincs köze az orosz ellenzék vezető alakjaként számon tartott politikus megmérgezéséhez, akkor ezt a saját érdekében igazolnia kell tényekkel. Ha viszont tovább folytatja a "ködösítést", akkor csak arra lehet gondolni, hogy "van valami rejtegetni valója".

A német diplomácia vezetője aláhúzta: "az ultimátumok nem segítenek senkinek, de ha az orosz fél a következő napokban nem mozdítja előre az ügy feltárását, tárgyalnunk kell partnereinkkel a válaszról".

Rámutatott, hogy Navalnij ellen nemzetközi tiltás alá vett harci idegméreggel követtek el támadást,. Ez a "brutális" és "aljas" bűncselekmény a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény súlyos megsértése, és "nem maradhat érezhető reakció nélkül" - jelentette ki Heiko Maas.

Az orosz állam, illetve kormány közreműködésére utaló jelekről azt mondta, hogy az egykori szovjet hadsereg által kifejlesztett Novicsokhoz nagyon kevesen férnek hozzá, és "ezt a mérget használták állami szervek a volt hírszerző Szergej Szkripal elleni támadáshoz".

Arra a német belpolitikában széles körben tárgyalt javaslatra, hogy megfelelő válaszlépés lenne Alekszej Navalnij megmérgezésére, ha felfüggesztenék az orosz földgázt Németországba Ukrajna és Lengyelország megkerülésével, a Balti-tenger alatt szállító Északi Áramlat földgázvezeték újabb vezetékpárja, az Északi Áramlat-2 építését, a fejlesztést kezdettől támogató és a politikai vitákból kivonni igyekvő német szövetségi kormány tagja megjegyezte: "remélem, hogy az oroszok nem kényszerítenek az Északi Áramlat-2-re vonatkozó álláspontunk megváltoztatására".

Hozzátette, hogy a következményekkel is számolnia kell mindazoknak, akik a kivitelezés leállítását követelik. Rámutatott, hogy a fejlesztésben tizenkét európai országból több mint száz vállalkozás vesz részt, és nagyjából minden második német.

Alekszej Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították gyógykezelésre.

A német hadsereg (Bundeswehr) vegyi fegyverek elemzésére szakosodott laboratóriumában kimutatták, hogy Novicsok típusú mérget juttattak a szervezetébe. A német kormány a Bundeswehr vizsgálati eredményeit értékelve szerdán közölte, hogy az orosz ellenzék vezére mérgezéses támadás áldozata lett a hazájában. Berlin a lehető leghatározottabban elítéli a támadást, követeli az eset kivizsgálását az orosz hatóságoktól és megkezdi az egyeztetést EU-s, illetve NATO-partnereivel a válaszlépésekről - közölték.

A Kreml értelmezése szerint nem nyert megerősítést a mérgezés ténye, így nincs miért nyomozást indítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!