Német belügyminiszter: naponta menekültek ezrei térnek haza Ukrajnába

ukrán menekültek

Nap mint nap menekültek ezrei térnek haza az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnába - mondta a német szövetségi belügyminiszter egy pénteki interjúban.

 Nancy Faeser az ntv hírtelevíziónak elmondta, hogy meredeken csökken a Németországba érkező ukrán háborús menekültek száma - a hatóságok a márciusi napi tizenötezer ezer után napi kétezer menekültet regisztrálnak -, és sokan már vissza is tértek hazájukba.

Hozzátette: az orosz támadás képei félelmetesek, de a harcok az ország keleti részére koncentrálódnak, és érthető, hogy visszatérnek emberek, például nők, akik a hadseregbe bevonult felnőtt fiaikat hagyták hátra. Mint mondta, a német kormány tudomása szerint Lengyelországból naponta csaknem húszezer menekült tér vissza Ukrajnába. "Tudjuk, hogy közülük sokan korábban Németországban voltak" - emelte ki Nancy Faeser.

A miniszter elmondta, hogy a határőrizetért felelős szövetségi rendőrség eddig 390 ezer ukrajnai háborús menekültet vett nyilvántartásba. Kiemelte, hogy a menekültek tényleges száma jóval nagyobb lehet, mert csak a csoportosan, szervezetten, vonattal érkezőket regisztrálják, a saját autójukkal vagy más módon érkező ukránok pedig nem kerülnek be a menekültügyi nyilvántartásba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?