Német államfő: Putyin a háború veszteseként vonul be a történelembe

Frank-Walter Steinmeier

Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajna elleni háborújának veszteseként vonul be a történelembe – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német államfő pénteken Berlinben.

A szövetségi elnök az ukrán zászlókkal díszített hivatalában, a Bellevue palotában az orosz támadás évfordulójára a német politika csaknem valamennyi vezető személyisége, köztük Olaf Scholz kancellár és a kormány több tagjának részvételével tarott megemlékezésen kiemelte, hogy hazája Ukrajna legnagyobb támogatója a kontinentális Európában, gazdaságilag és katonailag is, és ez így is marad.

ifejtette: az utóbbi tizenkét hónap megmutatta, hogy „demokráciánk erős, sokkal erősebb, mint Putyin gondolta, és erősebb, mint azt talán néha mi magunk hittük”.

Az orosz elnök „arra játszik, hogy Ukrajna szövetségesei egyszer majd elfáradnak, hogy eltompulunk és inkább félrenézünk a számunkra is nehezen elviselhető borzalmak láttán”, de „nem tesszük meg neki ezt a szívességet” – fogalmazott Frank-Walter Steinmeier, aláhúzva, hogy Ukrajna továbbra is biztos lehet Németország támogatásában.

Mint mondta, Vlagyimir Putyin „minden erejével győzni akar, de az igazság az, hogy akinek parancsára gyilkolnak, porig bombázzák Ukrajnát, városokat rombolnak le és gyermekeket rabolnak el, és aki még a saját katonáit is az értelmetlen halálba küldi nap mint nap, az soha nem lesz győztes a történelem ítélőszéke előtt, hanem máris veszített” – mondta.

Hangsúlyozta: a tárgyalásokhoz vezető út csak akkor nyílik meg, ha az orosz elnök visszavonja csapatait Ukrajnából. Ezt maga Vlagyimir Putyin is pontosan tudja – jelentette ki a német államfő.

Kifejtette: Németország ugyan nem vesz részt a háborúban, de erősen érinti, mert a szomszédjára rárontó Oroszország nemcsak Ukrajna ellen intéz támadást, hanem „porrá zúzza” az európai biztonsági berendezkedést, és támadást intéz két világháború tanulságai és mindaz ellen, amit Németország képvisel.

Ez korszakos változás, és egy új korszak új kérdéseket hoz magával és új gondolkodást, új döntéseket követel meg. Németország így nemcsak pénzügyi és gazdasági segítséget nyújt a megtámadott országnak és befogadja az onnan érkező menekülteket, hanem „évtizedes rutinokkal” szakítva fegyvereket szállít egy háborús övezetbe.

Az ilyen döntéseket mindig nagy viták és heves érzelmek kísérik, így míg egyesek a háború szétterjedésétől tartanak, mások türelmetlenek, még több fegyverrel segítenék a védekezést. Ebben a helyzetben egy valami biztos, mégpedig az, hogy Németország politikai vezetői, a kormányon lévők és az ellenzékiek egyaránt „nagyon is tisztában vannak a döntések jelentőségével, és felelősen mérlegelnek és döntenek hazánk, szövetségeseink és Ukrajna érdekét szolgálva, amiért bizalmat és tiszteletet érdemelnek” – mondta a német államfő.

Németországban pénteken számos városban, kisebb és nagyobb településen tartottak megemlékezést, Ukrajnát támogató demonstrációt és egyéb rendezvényeket a háború kezdetének évfordulója alkalmából. A berlini orosz nagykövetség előtt például az agresszió elleni tiltakozás jeleként felállították egy szétlőtt orosz tank roncsát, amelyet a Kijev melletti Bucsából szállítottak a német fővárosba. Több egyházi megemlékezést is szerveztek, a keresztény egyházak berlini ökumenikus szertartásán a szövetségi kormány több minisztere is részt vett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?