Négyekből hatok lehetnek?

Prága. Visegrádi kormányfői csúcstalálkozó lesz holnap a dél-morvaországi Kroměřížben. Vladimír Špidla cseh, Medgyessy Péter magyar, Mikuláš Dzurinda szlovák, valamint Marek Belka lengyel kormányfő megbeszéléseinek középponjában várhatóan a visegrádi együttműködés jövője lesz a megváltozott körülmények között.

Prága. Visegrádi kormányfői csúcstalálkozó lesz holnap a dél-morvaországi Kroměřížben. Vladimír Špidla cseh, Medgyessy Péter magyar, Mikuláš Dzurinda szlovák, valamint Marek Belka lengyel kormányfő megbeszéléseinek középponjában várhatóan a visegrádi együttműködés jövője lesz a megváltozott körülmények között. Május elsejétől ugyanis mind a négy közép-európai ország teljes jogú tagja az Európai Uniónak, így együttműködésük már a szervezet keretei között zajlik majd le.

Legutóbbi, a március 8-án a Prága melletti Kolodejeben megtartott csúcstalálkozójukon, a kormányfők egyetértettek abban, hogy a visegrádi együttműködésnek az új helyzetben is megvan a maga létjogosultsága és szerepe. Prágai diplomáciai és kormányzati források szerint éppen ez a jövőbeni együttműködés lesz várhatóan a legfőbb témája a holnapi tanácskozásnak.

Prágában azt sem zárják ki, hogy a négyekböl a jövőben hatok lehetnek, ha Ausztriát és Szlovéniát is felvennék a visegrádi országok csoportosulásba. Más cseh megfigyelők viszont azt állítják, a közeljövőben Visegrád megszűnésére kell számítani, mert a NATO és az EU-csatlakozás után már nemigen lehet komoly konkrét és közös célt megfogalmazni számukra.

A visegrádi miniszterelnöki csúcstalálkozó informális része egyébként már ma délután a dél-morvaországi Brünnben elkezdődik. Ezen – cseh kormányzati tisztviselők szerint – Medgyessy más elfoglaltsága miatt valószínűleg nem lesz jelen. A kormányfők Brünnben megtekintik Špilberk várát, majd közös vacsorán vesznek részt, amely lehetőséget nyújt a nem hivatalos megbeszélésekre is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?