Nagy erejű földrengés rázta meg Új-Zéland középső részét

Wellington |

<p>Nagy erejű, 6,3-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn Új-Zéland középső részét, a földmozgást a fővárosban, Wellingtonban is lehetett érezni.</p>

Sérültekről nem érkeztek jelentések, a károk is többnyire jelentéktelenek voltak.     Az egy percig tartó földmozgás epicentruma a fővárostól mintegy 120 kilométerre fekvő Wairarapa régióban, a fészke új-zélandi földrengéskutatók szerint 50 kilométer mélyen, az amerikai földtani intézet (USGS) szerint pedig 27 kilométer mélyen volt.     A rendőrség tájékoztatása szerint főként a gyéren lakott Wairarapában rongálódtak meg házak, kémények dőltek le, ablakok törtek be.     A földrengést az Északi-sziget közepétől a Déli-sziget északi részéig lehetett érezni. A földmozgást tucatnyi kisebb utórengés követte, amelyek közül többnek az erőssége a 4,5-ös fokozatot is elérte.     A wellingtoni repülőtér mennyezetére erősített, A gyűrűk ura című filmtrilógiát népszerűsítő sas lezuhant, de senki sem sérült meg.     A térségben két, 6,9-es, illetve 6,5-ös erősségű földrengés történt tavaly augusztusban és szeptemberben, amelyek kisebb károkat okoztak az épületekben és az infrastruktúrában, néhányan könnyebb sérüléseket szenvedtek.     Új-Zéland a csendes-óceáni és az indo-ausztráliai tektonikus lemezek találkozásának fekszik, ahol évente több mint 14 ezer földrengést regisztrálnak.    2011 februárjában egy 6,2-es erősségű földmozgásban 189 ember halt meg a Déli-szigeten fekvő Christchurch térségében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?