Moszkva demonstratívan megmakacsolta magát

Maastricht. Oroszország különvéleménye miatt nem sikerült közmegegyezésen alapuló közös nyilatkozatot elfogadni az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet tegnap véget ért maastrichti miniszteri értekezletén.

Maastricht. Oroszország különvéleménye miatt nem sikerült közmegegyezésen alapuló közös nyilatkozatot elfogadni az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet tegnap véget ért maastrichti miniszteri értekezletén. Részint a Moldovával, részint a grúziai fejleményekkel kapcsolatos nézeteltérések hiúsították meg a dokumentum elfogadását. Az 55 országot tömörítő szervezetben három éve nem fordult elő ilyesmi. A mostani helyzet mindkét oka ugyanarra vezethető vissza: Oroszország nem hajlandó kivonni csapatait a két, konfliktusok sújtotta övezetből. Moszkva ezért nemcsak Colin Powell amerikai külügyminisztertől kapott kemény bírálatot, hanem az EBESZ és az EU közös nyilatkozatban is erélyesen, név szerint említve elmarasztalta Oroszországot. Moszkva a bírálatokat azzal próbálta elhárítani, hogy a maga részéről kétoldalú tárgyalásokon igyekezett mindent elkövetni a konfliktusok rendezése érdekében.

Moszkva legutóbb idén december 31-ig kapott újabb határidőt a Dnyeszteren túli területen és Grúziában állomásoztatott csapatainak a kivonására, de bejelentette, hogy technikai és más okok miatt nem tudja teljesíteni vállalt kötelezettségeit. Ezért az értekezlet végén Moszkva külön nyilatkozatot adott ki; a többi tagállam közül egyik sem tett olyan nyilatkozatot, amely álláspontját támogatta volna. Az EBESZ-értekezlet így nem érte el alapvető célját. Ugyanakkor a tagállamok túlnyomó többsége hitet tett a Dnyeszteren túli térséget érintő moldovai konfliktus békés rendezése mellett, és kifejezésre juttatta, hogy változatlanul megbízik a közös közvetítő missziókban. Grúzia esetében a tagállamok hasonlóan elsöprő többséggel politikai szolidaritást nyilvánítottak az új vezetéssel, és megígérték, hogy pénzügyi támogatást nyújtanak az országban hamarosan esedékes elnök- és parlamenti választások megtartásához. Előzetes számítások szerint a két választás lebonyolítása mintegy hatmillió dollárba fog kerülni.

Érdemes idézni az amerikai külügyminisztert, aki Maastrichtban azt mondta, hogy semmilyen támogatást nem szabad nyújtani azoknak a szakadár erőknek, amelyek Grúzia területi egységének megbontására törekszenek. Colin Powell ezt egy nappal azután jelentette ki, hogy Nino Burdzsanadze grúz ügyvezető államfő a kaukázusi ország belügyeibe való beavatkozással vádolta meg a szakadár térségek vezetőivel tárgyalgató Oroszországot. Ugyanakkor Powell arra figyelmeztette a választási csalások miatt lemondatott Sevardnadze elnök utódját, hogy Grúzia stabilitása szempontjából létfontosságú egy tisztességesebb választási folyamat megteremtése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?