Mintegy százezer embert evakuáltak Kelet-Pakisztánban a Szatledzs folyó áradása miatt

aradas pakisztan

Mintegy százezer embert evakuáltak a kelet-pakisztáni Pandzsáb tartomány elárasztott falvaiból, miután India vasárnap több százezer köbméter vizet eresztett a két ország közötti határfolyó tározóiba – számoltak be szerdán a helyi mentőszolgálatok.

A tartományban több száz falut elöntött a Szatledzs folyó, és több ezer hektárnyi mezőgazdasági terület, különösen ültetvények pusztultak el.

Százezer embert mentettünk ki és szállítottunk biztonságosabb helyekre

– mondta Faruk Ahmad, a pandzsábi mentőszolgálat szóvivője szerdán az AFP-nek.

Az áradásokat okozó, özönvízszerű monszunesőzéseket követően India vasárnap másodpercenként közel 85 ezer köbméternyi többletvizet eresztett a Szatledzs tározóiba – mondta Mohszin Nakvi, a pandzsábi kormány vezetője, aki szerint ez a folyón lejjebb, a pakisztáni oldalon áradást okozott.

A gátak, amelyeknek az otthonokat kellett volna megvédeniük, megrongálódtak, és több száz falu már nem közelíthető meg közúton.

A mentési műveletek folytatódnak az elárasztott területeken, ahol a hatóságoknak csónakokkal kell elszállásolniuk a férfiakat, nőket, gyerekeket és állatokat.

A tartományi katasztrófavédelmi hatóság arra figyelmeztetett, hogy az áradások az elkövetkező napokban súlyosbodhatnak, mivel a térségben további monszunesőzések várhatók.

Június vége óta legalább 175 ember halt meg Pakisztánban a monszunesők okozta áradásokban, összeomlott épületekben, földcsuszamlásokban és más eseményekben.

Közülük 16-an július 9. és augusztus 22. között haltak meg olyan áradásokban, amelyeket közvetlenül India rendszeres vízkibocsátása okozott a pakisztáni hatóságok szerint.

Pakisztán még mindig nyögi a pusztító árvizek következményeit, amelyek 2022-ben területének csaknem egyharmadát sújtották, több mint 33 millió embert érintve, és több mint 1700 ember halálát okozva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?