Mindkét hajtóműve leállhatott a lezuhant helikopternek

Budapest |

<p>Mindkét hajtóműve leállhatott a csütörtökön szerencsétlenül járt helikopternek, ez okozhatta a balesetet - közölte Túri Péter, a helikoptert üzemeltető kht. ügyvezető igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.</p>

Mindkét hajtóműve leállhatott a csütörtökön szerencsétlenül járt helikopternek, ez okozhatta a balesetet - közölte Túri Péter, a helikoptert üzemeltető kht. ügyvezető igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Az igazgató elmondta: a helikopter 300 méteres magasságban 240 kilométer/órás sebességgel haladt, amikor a pilóta jelezte, hogy leállt az első hajtómű. A második hajtómű leállása ez után következhetett be - tette hozzá. A nemzetközi vizsgáló bizottság osztrák, német és angol szakértők részvételével már elkezdte munkáját - mondta Túri Péter.
A cégvezető rámutatott, hogy nagy a nemzetközi érdeklődés a balesettel kapcsolatban, aminek az az oka, hogy ilyen szerencsétlenség "még nem nagyon történt" ezzel a típussal. A balesetet az igazgató "bizarrnak" nevezte, mert - mint mondta - a helikopter sík terep fölött repült, a felszállás után 15-17 perccel nem hajtott végre semmilyen manővert, amikor bekövetkezett a szerencsétlenség.
Túri Péter elmondta: a sérültek közül az anya és gyermeke állapota stabil, a mentőorvos állapota is stabilnak mondható, heteken belül mindannyian talpra állhatnak. A pilóta állapota viszont még mindig életveszélyes - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a sérültnek A pozitív vérre volna szüksége.
Az igazgató hangsúlyozta: cégénél 120-an dolgoznak, pénteken reggel mindenki felvette a munkát, az osztrák cég már rendelkezésükre bocsátott egy cseregépet, így a flotta is teljes létszámban dolgozik. "A rendszer kevesebb mint 24 óra leforgása alatt újra talpra állt" - tette hozzá.
Csütörtökön egy ember meghalt, hárman megsérültek, amikor lezuhant a mentőhelikopter a Pest megyei Kiskunlacháza és Apajpuszta között. A gép Paksról Budapestre tartott egy kétéves égési sérült gyerekkel és édesanyjával, valamint egy ápolóval és egy orvossal, amikor kényszerleszállást hajtott végre a pilóta. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?