Ijesztő, egyben bizarr baleset történt Debrőd határában.
BALESET: Sínekre borult autójával az anyaszült meztelenül vezető részeg sofőr
Elveszítette uralmát gépjárműve felett egy 38 éves férfi egy jobbkanyarban, és egy vasúti sínek melletti árokba hajtott, majd felborult. A gépkocsiban a sofőrön kívül egy 32 éves nő tartózkodott, mindkettőjüket a helyszínre kihívott tűzoltók szabadították ki a roncsból.
A mentőalakulatokat meglepte, hogy a férfi anyaszült meztelenül ült a volán mögött. A rendőrök alkoholtesztet végeztek rajta, a szonda 1 ezreléket mutatott. Azt egyelőre nem tudni, fogyasztott-e drogot, ennek kiderítésére biológiai mintát vettek az illetőtől.
A nőt végül kézsérüléssel, a férfit pedig vállsérüléssel a kassai sacai kórházba szállították.
Az üggyel kapcsolatban nyomozás indult, a baleset körülményeit még vizsgálják.
(joj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.