Metsola: a tagjelölti státusz megadása reményt ad Ukrajnának

Roberta Metsola

Az uniós tagjelölti státusz megadása nem megy egyik napról a másikra, de valódi perspektívát jelent és reményt ad Ukrajnának – jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke Brüsszelben, az uniós tagállamok vezetőinek soron kívüli, kétnapos tanácskozásán hétfőn.

Roberta Metsola az EU-csúcs megkezdését követően, az Európai Tanács épületében tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tagjelölt státusz megadása megnyitja az unió kapuit Ukrajna előtt, az ország ugyanis részt vehet a különböző programokban, valamint teret és időt kap a szükséges reformok végrehajtására.

„Ukrajnának most reményre és perspektívára van szüksége, különben rákényszerítjük Kijevet, hogy más partnert keressen” – fogalmazott.

Kijelentette: a tagjelölti státusz országokat képes átalakítani, ahogyan ez Albánia és Észak-Macedónia esetében is történt. Ez utóbbi két országnak az Európai Unió a bővítési folyamatot tekintve valódi válaszokkal tartozik – emlékeztetett.

Az uniós bővítéssel kapcsolatban Metsola azt hangoztatta, hogy a jelenlegi időszakban az Európai Uniónak „a liberális demokráciák zászlaját lobogtatva” a demokrácia valódi védelmezőjévé kell válnia.

Az Oroszországgal szemben bevezetni tervezett hatodik uniós szankciós csomagot illetően az uniós parlamenti elnök helyesnek találta az Európai Bizottság „merész” javaslatát. Továbbá reményét fejezte ki, hogy az uniós csúcsértekezlet első, hétfői napján megállapodás születik az újabb megszorító intézkedésekről.

Az EU-csúcs témáit említve az európai tagállamok energia-biztonságával kapcsolatban azt mondta: biztosítani kell Európa függetlenségét az orosz energiahordozóktól. Az uniós „zöld megállapodás” célkitűzéseinek elérése a legjobb módja annak, hogy az EU leválassza magát „a megbízhatatlan partnerek mérgező függőségeitől” – mondta Metsola, majd hozzátette: a gáz- és villamosenergia-piacokat illetően meg kell védeni az európai háztartásokat a súlyos áringadozásoktól, dolgozni kell az energiahordozók közös beszerzése rendszerének kidolgozásán, és optimalizálni kell a villamosenergia-piacot az árak ingadozásának jövőbeli elhárítására.

Az élelmezés-biztonság kérdésével kapcsolatban az Európai Parlament elnöke aggodalmát fejezte ki az ukrajnai háború miatt a globális élelmiszer-ellátási láncokra gyakorolt nyomás miatt. A világ valódi éhínséggel fog szembenézni – figyelmeztetett. Sürgős megoldást kell találni arra, hogy a gabona Ukrajnából oda kerüljön, ahol arra legnagyobb szükség van – tette hozzá Roberta Metsola.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?