Megmenekül az iráni író

Teherán. Szajed Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője utasítást adott Hasem Aghazsari reformszellemű író, egyetemi tanár istenkáromlás miatt kiszabott halálos ítéletének felülvizsgálatára. Ezt tegnap jelentette be Mehdi Karubi parlamenti elnök.

Teherán. Szajed Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője utasítást adott Hasem Aghazsari reformszellemű író, egyetemi tanár istenkáromlás miatt kiszabott halálos ítéletének felülvizsgálatára. Ezt tegnap jelentette be Mehdi Karubi parlamenti elnök. Aghazsarit, aki kezdettől fogva részt vett az iráni iszlám forradalomban, november 6-án ítélte halálra a nyugat-iráni Hamadán város bírósága, mert állítólag megsértette a prófétát és megkérdőjelezte az iszlám vallás kötelező hittételeit. Az ítélet megdöbbentette a haladó szellemű iráni értelmiséget és az egyetemi diákságot, amely azóta folyamatosan tüntet a határozat megváltoztatásáért. Aghazsari egyfajta „iszlám protestantizmust” szorgalmazott és kijelentette: a muzulmánoknak nem kellene vakon követniük egy vallási vezetőt. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?