Meghalt három ukrán energetikai szakember egy orosz dróntámadásban

ukrán válság k

Életét vesztette három ukrán energetikai szakember pénteken az északkelet-ukrajnai Szumi megyét ért orosz dróntámadás következtében – közölte az ukrán energetikai minisztérium a Facebookon.

A közlemény szerint a megyei áramszolgáltató vállalat három dolgozójának autóját egy orosz drón találta el, miközben egy közelebbről nem megnevezett létesítménybe tartottak.

Hanna Maljar, az ukrán védelmi miniszter helyettese a Facebookon azt írta, hogy Oroszország ismét több ezer katonát vezényelt át a Donyeck megyei Bahmuthoz, emiatt az ukrán előrenyomulás lelassult. Hozzátette, hogy az orosz erők igyekezek kihasználni nehéztüzérségi fölényüket a térségben. „Az orosz csapatok továbbra is súlyos veszteségek árán támadnak, amelyek aránytalanul nagyobbak a mi veszteségeinknél” – emelte ki Maljar. Szavai szerint Bahmutban az orosz erők hamuvá égetik az épületeket, az alapokig rombolják a várost, amit így lehetetlen megvédeni.

Az ukrán határőrszolgálat arról számolt be, hogy sikeresen visszavertek egy orosz rohamot Bahmutban. Kézigránátokkal két orosz katonát megöltek, hármat megsebesítettek, az orosz támadócsoport pedig rövid időn belül visszavonult – derül ki a közleményből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?