Prága. Halállal fenyegették meg Cyril Svoboda cseh külügyminisztert és családtagjait, s ezért a belügyminisztérium rendkívüli védelmet nyújtott az egész családnak.
Megfenyegették Svobodát
Prága. Halállal fenyegették meg Cyril Svoboda cseh külügyminisztert és családtagjait, s ezért a belügyminisztérium rendkívüli védelmet nyújtott az egész családnak. A tegnapi prágai sajtó szerint a miniszter hétfőn állítólag egy levelet kapott, amelynek ismeretlen feladója azt állította, hogy ellene és családja ellen egy hónapon belül merényletet követnek el. „A fenyegetést komolyan vesszük és a szükséges biztonsági intézkedéseket már meg is tettük” – közölte Blanka Kosinová rendőrségi szóvivő. A hatóságok részleteket nem közöltek. Vít Kolár külügyi szóvivő úgy nyilatkozott, hogy főnöke már több ilyen fenyegető levelet is kapott, de egyiket sem minősítették túlságosan komolynak. Januárban Jaroslav Tvrdík védelmi minisztert fenyegették meg. A cseh titkosszolgálat szerint ezek a fenyegetések az iraki konfliktussal voltak összefüggésben, és az alvilágtól származtak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.