Megerősödtek a függetlenségpártiak

Belgrád. Montenegróban a szerdai helyhatósági választások tétjét az növelte, hogy az eredmények fényében kezdődnek majd kormányalakítási tárgyalások a köztársaság függetlensége mellett kardoskodó három párt között.

Belgrád. Montenegróban a szerdai helyhatósági választások tétjét az növelte, hogy az eredmények fényében kezdődnek majd kormányalakítási tárgyalások a köztársaság függetlensége mellett kardoskodó három párt között. Lényegében az derült ki, mekkora támogatottsággal bír a Jugoszlávia fennmaradását, illetve Montenegró függetlenségét szorgalmazó két politikai tömb. Nos az eredmények a függetlenségpártiak megerősödését jelzik. Tizenkilenc városban és a közigazgatásilag hozzájuk tartozó településeken szólították urnákhoz a választókat, s az előzetes eredmények szerint – amelyek valószínűleg nem sokban fognak változni – 10 körzetben a függetlenségpártiak kerültek többségbe az önkormányzati képviselőtestületekben. Noha a tömb két pártja, a Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) és a Szociáldemokrata Párt (SDP) nem mindenütt állított közös jelöltet, ráadásul a leghatározottabban függetlenségpárti Montenegrói Liberális Szövetség (LSCG) minden választókörzetben külön indult, e három párt támogatottsága együtt nagyobb volt, mint a tavalyi rendkívüli parlamenti választásokon. A DPS és az SDP képviselői Bar, Bijelo Polje, Danilovgrad, Plav és Rozaje városokban kerültek többségbe, míg Cetinjében, Budvában, Niksicben, Kotorban és Tivt városában a liberálisokkal együtt kerekedhetnek felül az Együtt Jugoszláviáért szövetségen, amelyet három párt alkot: a Szocialista Néppárt, a Néppárt és a Szerb Néppárt. Egy városban, Ulcinban három albán párt nyerte meg a választást. A Belgrád-párti tömörülés nyolc önkormányzatban van többségben, noha néhol igen szűkös a fölénye: Savnik és Berane városában például egy önkormányzati képviselővel vannak többen, mint ellenlábasaik. A 2001. április 22-én tartott rendkívüli parlamenti választáson a DPS az SDP-vel együtt a szavazatok 42,05 százalékát gyűjtötte be, a liberálisokra a polgárok 7,65 százaléka adta le voksát. A Belgrád-párti tömörülés a voksok 40,67 százalékát kapta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?