Külföld

Megalakult a vajdasági kormány

Három párt, illetve koalíció alkotja a vajdasági tartományi kormányt a következő négy évben, a tartományi elnököt és a titkárokat csütörtökön szavazta meg a vajdasági parlament.
MTI

2020. október 29. 17:46

vajdasági kormány
- Kép: Wikipedia

Június 21-én parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választást tartottak Szerbiában. Mindhárom szinten a Szerb Haladó Párt (SNS) szerezte meg a legtöbb szavazatot. A 120 tagú vajdasági tartományi képviselőházban így az SNS-nek 76 képviselője lett. A második helyen a Szerbiai Szocialista Párt végzett, a szocialisták 13 politikusa ülhetett be a képviselői padsorokba. A harmadik legerősebb pártnak a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) bizonyult, az eddigi hat helyett 11 politikusa képviselheti a magyarság érdekeit tartományi szinten a következő négy évben. Ez a három párt, illetve azok a kisebb pártok, amelyekkel koalíciós listán indult, képezik a tartományi kormányt.

A nacionalista Szerb Radikális Pártnak négy, egy többpárti koalíciónak, a Vajdasági Frontnak hat, az ellenzéki Seprű 2020 nevű mozgalomnak, valamint a monarchista Szerb Királyság Megújhodási Mozgalmának pedig öt-öt politikusa került be a vajdasági tartományi parlamentbe, ők ellenzékből politizálnak a következő időszakban.

A tartományi kormányfő ismét Igor Mirović, az SNS politikusa lett, a VMSZ egyik politikusa, Szakállas Zsolt pedig az oktatási és kisebbségügyi titkárságot vezeti a jövőben.

A kabinetet 101 támogató és 10 ellenző szavazat mellett választották meg csütörtökön.

Igor Mirović kiemelte: a tartományi kormány első intézkedései a járványhelyzet kezelésére, a gazdasági fejlesztések folytatására és a költségvetésre vonatkoznak majd.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
karácsonyi pénz

Már elkezdték a 13. járadék kifizetését

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Gál Tamás

Adventi kalendárium: A mértéktelenség az emberiség veszte lehet

bíró k

Előzetes letartóztatásba kerül Jozef Rehák és Daniel Čech

Ursula von der Leyen
Frissítve

Brexit – Johnson és von der Leyen a tárgyalások folytatásáról állapodott meg

Igor Matovič

Matovič karácsonyról – két lehetőségünk van: tömeges tesztelés vagy a teljes lezárás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.