Megalakul a Kertész Imre Intézet

Budapest.

Budapest. Januártól működteti az idén elhunyt Nobel-díjas író, Kertész Imre hagyatéká-nak gondozására és írói emlékének ápolására létrejövő Kertész Imre Intézetet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány.

A Kertész Imre özvegyével, az idén szeptemberben elhunyt Kertész Magdával létrejött megállapodás alapján a közalapítvány lett a Nobel-díjas szerző írói hagyatékának gondozója. A 2017 januárjától működő Kertész Imre Intézetet feladata lesz az író emlékének és szellemi hagyatékának méltó gondozása, kiadatlan művei és a róla szóló irodalmi anyagok összegyűjtése, feldolgozása, sajtó alá rendezése, valamint a tervek között szerepel a budapesti, Török utcai lakás – ahol az író 1954 és 1995 között élt és alkotott – emlékmúzeumként való működtetése. Az intézet fogja feldolgozni a berlini Kertész-archívumban őrzött kéziratos anyagokat, azokat publikálásra készíti elő, valamint gyűjti a hazai és külföldi magántulajdonban, közgyűjteményekben fellelhető dokumentumokat, például leveleket, fényképeket, hang- és filmfelvételeket. Az intézetben kaphat helyet az író könyvtára, valamint a személyes relikviáiból létrehozandó kiállítás.

A közalapítvány az intézet feladatául szabta, hogy a legszélesebb érdeklődői kör számára tegye hozzáférhetővé Kertész Imre műveit, támogassa – például fordítói, kutatói ösztöndíjakkal – az életmű teljes feldolgozását. A Kertész Imre Intézet alapítására és működtetésére a közalapítvány fenntartója, a magyar kormány biztosítja a szükséges forrást. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?