Meg kell semmisíteni az Iszlám Államot

<p>New York/Damaszkusz. Az Iszlám Állam terrorszervezetet meg kell semmisíteni – hangoztatta Barack Obama amerikai elnök az ENSZ Közgyűlés vitájában. A szövetségesek a dzsihádisták olajfinomítóit bombázták.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihádista szervezet legalább 14 harcosa és öt civil, köztük egy gyermek is életét vesztette Szíria északi és keleti részén az Egyesült Államok és szövetségesei által csütörtökre virradóra végrehajtott légi csapásokban – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni emigráns csoport. A Pentagon szerint a támadás során az IÁ ellenőrzése alatt álló Deir ez-Zór-i kőolaj-finomítókat, a szélsőséges szunnita szervezet által emelt egyik úttorlaszt és az IÁ egyik járművét vették célba. Az USA és szövetségesei a szíriai hadművelet kezdete óta első alkalommal támadtak kőolaj-létesítményeket azzal a szándékkal, hogy elapasszák az IÁ bevételeinek első számú forrását. Az USA és szövetségeseik nemcsak az Iszlám Állam, hanem az al-Kaida terrorszervezethez köthető an-Núszra Front és Horaszan nevű szíriai iszlamista szervezetek állásait is támadják, parancsnoki központjaikat, haditechnikájukat, fegyvereseiket veszik célba. Washington kedd óta hajt végre támadásokat a polgárháború sújtotta közel-keleti országban az Iszlám Állam állásai ellen. A hadműveletben Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Jordánia és Bahrein is részt vesz.

Libanoni biztonsági források arról számoltak be, hogy a hadsereg hozzávetőleg 450 feltételezett iszlamista fegyverest vett őrizetbe a szíriai határ közelében. A fegyveres erők a milicisták elfogásával azt akarták megakadályozni, hogy azok a kelet-libanoni Arszál határvárost használják támaszpontként. Arszál térségében először a múlt hónapban intéztek támadásokat iszlamista fegyveresek libanoni katonák ellen, az volt az első alkalom, hogy a szíriai fegyveres erőszak átgyűrűzött a szomszédos országba. Kurd tisztségviselők közölték, tegnap éjszaka folyamán visszaverték a Kobáni (más néven Ain-el-Arab) szíriai kurd várost ostromló Iszlám Állam fegyvereseit. Az IÁ az előző héten indított offenzívát a szíriai–török határ közelében lévő város elfoglalására. A határvárosnak eddig közel 150 ezer lakosa menekült át a szomszédos Törökország területére.

A dzsihádisták Irakba és Szíriába özönlésének megakadályozását célzó határozatot fogadott el az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amelyben a világ összes országát arra kötelezi, hogy fékezze meg a külföldi harcosok toborzását és válságövezetekbe való utazását. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közölte, a világszervezet szerint 80 országból mintegy 13 ezer külföldi harcol az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front nevű szélsőséges dzsihádista szervezetek oldalán Irakban és Szíriában.

Az Iszlám Állam terrorszervezetet meg kell semmisíteni – hangoztatta Barack Obama amerikai elnök az ENSZ Közgyűlés vitájában. Az elnök beszédében felszólította a világszervezet tagállamait, hogy csatlakozzanak az USA vezetésével a terroristák „halálhálózatának” lebontására alakuló koalícióhoz, mert az egyetlen nyelv, amelyet a gyilkosok megértenek, az az erőszak nyelve. Felszólította mindazokat, akik csatlakoztak a terrorszervezethez, hogy távozzanak a csatatérről, amíg ezt megtehetik. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az USA nem az iszlámmal áll háborúban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?