Markó: a kormánykoalíciót kell stabilizálnia az RMDSZ-nek

Marosvásárhely |

<p>Több fontos törvénytervezet kidolgozásában és parlamenti elfogadtatásában való részvétel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) legfontosabb feladata a következő időszakban, amikor a magyar érdekvédelmi szervezetnek a stabilizációs tényező szerepét kell betöltenie a román kormánykoalícióban - ezt a gondolatot fogalmazta meg szombaton Marosvásárhelyen az RMDSZ elnöke.</p>

A szövetség úgynevezett miniparlamentjeként működő Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) az ülésén Markó Béla az oktatási, a kisebbségi, valamint a romániai fejlesztési régiók átalakításáról szóló törvénytervezeteket említette példaként. Ezek elfogadtatása érdekében - mint mondta - még kemény egyeztetéseket kell folytatniuk a koalíciós partnerükkel, a Demokrata Liberális Párttal (PD-L).
Az RMDSZ tavaly decemberben kötött kormánykoalíciós megállapodást a PD-L-lel. Az elmúlt másfél hónap közös kormányzása kapcsán Markó elmondta, hogy eddig egyetlen koalíciós viszály sem volt a felek között, bár vannak véleménykülönbségek, de ezeket eddig mindig sikerült "házon belül" megtárgyalni.
Markó szerint az RMDSZ-nek a továbbiakban is az a feladata, hogy stabilizációs tényező legyen a koalícióban. Felhívta a küldöttek figyelmét arra a lehetőségre, hogy az elmúlt évekkel ellentétben 2012-ig Romániában nem lesz újabb választás, ezért addig lehet kormányozni. Kifejezte reményét, hogy a demokratákkal sikerül megtalálni minden esetben azt a kölcsönös érdeket, amely fenntarthatja ezt a koalíciót.
Közölte, hogy egy-két kivétellel az RMDSZ és a PD-L a romániai megyékben is megkötötte a politikai megállapodást a helyi politikai tisztségekről. Fontosnak nevezte, hogy sikerült elfogadtatniuk a demokratákkal azt az elvet, miszerint a lakosság etnikai aránya alapján osszák el ezeket a posztokat.
Az SZKT megerősítette a szövetség ügyvivő testületének, a Szövetségi Állandó Tanácsnak azt a korábbi döntését, miszerint Takács Csabát nevezik ki ismét az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségébe. Ő ideiglenesen átveszi Kelemen Hunor helyét,  aki jelenleg kulturális miniszter a bukaresti kormányban, ezért tárcavezetői mandátuma idejére felfüggesztették az RMDSZ ügyvezető elnöki funkciójából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?