Marad az eddigi koalíció?

Prága. A cseh kormánykoalíció három pártja közösen kívánja keresni a jelenlegi kormányválság megoldását. A Cseh Szociáldemokrata Párt, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt, valamint a Szabadság Unió-Demokratikus Unió elnökei tegnapi prágai tanácskozásukon jutottak erre az álláspontra.

Prága. A cseh kormánykoalíció három pártja közösen kívánja keresni a jelenlegi kormányválság megoldását. A Cseh Szociáldemokrata Párt, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt, valamint a Szabadság Unió-Demokratikus Unió elnökei tegnapi prágai tanácskozásukon jutottak erre az álláspontra. Részleteket az elvi megállapodásról nem hoztak nyilvánosságra.

„Nem kötöttünk semmiféle kötelező jellegű megállapodást. Elvi álláspontunk, hogy közösen keressünk megoldást. Ugyanakkor úgy véljük, most Václav Klauson a sor, hogy megbízzon valakit az új kormány megalakításával” – mondta újságíróknak a tanácskozás után Miroslav Kalousek, a kereszténydemokraták vezetője.

Amíg az államfő nem dönt arról, kit bíz meg a kormányalakítással, nem tudunk lépni. Addig nem tudunk hozzálátni az új kormány modelljének kereséséhez, a programhoz, a személyi kérdésekhez. Az elnöknek is meg kell azonban várnia, a kormány hivatalos lemondását” – magyarázta Stanislav Gross, szociáldemokrata pártelnök. Václav Klaus, aki tegnap Isztambulban volt a NATO-csúcstalálkozón, a Cseh Televíziónak hétfőn este úgy nyilatkozott, hogy holnap kíván találkozni a pártelnökökkel, s azután hozza meg döntését. „Csak két lehetőséget látok. Vagy sikerül megalakítani egy olyan kormányt, amely két évig, tehát a következő parlamenti választásig stabil támogatással rendelkezik a parlamentben, vagy előre hozott választások lesznek. Előbb azonban a kormányalakítást kell megróbálni” – mondta Klaus.

Kalousek megjegyezte: a koalíció azt várja, hogy az államfő a legerősebb parlamenti párt elnökét fogja megbízni a kormányalakítás feladatával. Ez pedig Stanislav Gross. „Közösen akarunk megoldást találni, s nincs előzetes feltételünk” – szögezte le Gross. Nyilván az ellenzéki ODS-re célzott, amelynek elnöke Miroslav Topolánek kijelentette: a polgári demokraták előre hozott választást akarnak, s csak olyan kormányt hajlandóak akceptálni, amely elfogadja az idő előtti választás koncepcióját. Mindhárom koalíciós párt azt állítja, hogy nem kíván együttműködni a kommunistákkal. A szociáldemokraták egyik befolyásos alelnöke, Zděnek Skromach viszont azt nyilatkozta: a párton belül erős az a csoport, amely számára a kommunisták támogatása elfogadható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?