Marad a bankszámlák zárlata

Belgrád. George Bush amerikai elnök a jugoszláv Tanjug hírügynökség értesülése szerint egy évvel meghosszabbította az amerikai bankokban befagyasztott jugoszláv vagyon zárlatát. Jobbára olyan pénzekről van szó, amelyek a milosevicsi rezsim idején vándoroltak át törvénytelenül amerikai pénzintézetekbe.

Belgrád. George Bush amerikai elnök a jugoszláv Tanjug hírügynökség értesülése szerint egy évvel meghosszabbította az amerikai bankokban befagyasztott jugoszláv vagyon zárlatát. Jobbára olyan pénzekről van szó, amelyek a milosevicsi rezsim idején vándoroltak át törvénytelenül amerikai pénzintézetekbe. Belgrádi becslések szerint 100-200 millió dolláros összegről van szó. Bush indoklása szerint a szankciók érvényben maradnak, mert még nem rendeződött a koszovói válság, Belgrád nem hajtja végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es koszovói határozatát és a daytoni egyezményt, s nem működik együtt kellőképpen a hágai Nemzetközi Törvényszékkel.

Goran Svilanovics jugoszláv külügyminiszter nem titkolta meglepetését Bush döntése miatt. Mint mondta, nem a dekrétum tartalma meglepő, hiszen a rendelet elsősorban Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök legközelebbi munkatársainak vagyonára vonatkozik, hanem inkább a stílusa, illetve a döntéshez fűzött magyarázat. Szerinte Bush ugyanazzal a nyelvezettel él, amelyet Washington 1999-ben használt a milosevicsi rezsimmel szemben. „A rendelet távolról sincs összhangban azokkal a megbeszélésekkel, amelyeket a múlt héten folytattunk a washingtoni külügyminisztériumban, s amelyek következtében Colin Powell külügyminiszter meghozta döntését“ - mondta Svilanovics a Tanjugnak. Arra utalt, hogy a múlt héten Djindjics szerb kormányfő társaságában Washingtonban járt, és Powell akkor feloldotta a Jugoszláviának szánt amerikai pénzügyi segélyek befagyasztásáról szóló korábbi döntését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?