Már működnek az amerikai kormányzati hivatalok

Az amerikai szenátus után a képviselőház is megszavazta a kormányzat működtetésének finanszírozását biztosító törvényt, majd aláírta azt Donald Trump elnök.Washington. A képviselők 266:150 arányban voksoltak a törvényre.

Az amerikai szenátus után a képviselőház is megszavazta a kormányzat működtetésének finanszírozását biztosító törvényt, majd aláírta azt Donald Trump elnök.

Washington. A képviselők 266:150 arányban voksoltak a törvényre. A kormányzati hivatalok és ügynökségek működését február 8-ig biztosító törvényt ezután átküldték a Fehér Házba, ahol Trump – mint azt szóvivője, Sarah Huckabee Sanders már a szenátusi voksolás után jelezte – haladéktalanul aláírta. A Fehér Ház ezt követően közleményben bejelentette, hogy a kormányzat tegnap reggeltől visszatért a normális működési rendjéhez. A republikánusok és demokraták megállapodásának eredményeként megszületett törvény értelmében a szövetségi hivatalokban dolgozó és hétfőn kényszerszabadságra küldött alkalmazottak százezrei tegnap visszatérhettek munkahelyeikre, ismét megnyitották a nemzeti parkokat, állatkerteket és mindazon kormányzati irodákat, ügynökségeket, szervezeteket, amelyek – mivel nem minősülnek elsődleges fontosságúaknak – szombattól leálltak.

Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője azt mondta: a demokrata párti politikusok azért szavazták meg a törvényjavaslatot, mert garanciákat kaptak Mitch McConnelltől, a republikánus szenátorok csoportjának vezetőjétől arra, hogy amennyiben biztosítják a kormány finanszírozását, akkor a republikánusok előterjesztik javaslatukat az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó fiatalok jogi státuszának rendezésére. Arról a mintegy 700–800 ezer fiatalról van szó, akiket illegális bevándorlóként érkező szüleik hoztak az országba, amerikai földön nőttek fel, s akiket az előző elnök, Barack Obama által hozott rendelet (DACA) véd átmenetileg a kitoloncolástól. A közel 3 napig tartó részleges kormányzati leállásnak is az volt az oka, hogy a republikánusok elutasították a demokraták követelését e fiatalok helyzetének rendezéséről. A most megszavazott törvény magában foglalja a gyermekkorúak egészségbiztosítási programjának (CHIP) meghosszabbítását is hat évre. Az USA-ban legutóbb 2013-ban, Barack Obama elnöksége idején állt le – finanszírozás hiányában – a kormányzati hivatalok működése. A válság akkor 16 napig tartott. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?