Már küldik a pénzt is

Ungvár. A legfrissebb adatok szerint Kárpátalján eddig 86 088-an nyújtották be magyarigazolvány iránti kérelmüket, míg hozzátartozói igazolványt 2463-an igényeltek.

Ungvár. A legfrissebb adatok szerint Kárpátalján eddig 86 088-an nyújtották be magyarigazolvány iránti kérelmüket, míg hozzátartozói igazolványt 2463-an igényeltek. Több ezer igazolvány már elkészült, ezek közül 11 ezret az ungvári magyar konzulátus közvetítésével, 7 ezret pedig személyesen vettek át a kárpátaljai igénylők Magyarországon. A pedagógus- és oktatói igazolványokra augusztus közepéig 1036, illetve 39 kérelem érkezett, diákigazolványt pedig 4811-en igényeltek. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség közreműködésével zajló Szülőföldön magyarul program keretében eddig 6200 pályázó igényelte az oktatási-nevelési támogatást. A pályázatok legnagyobb része a Beregszászi járásból érkezett. A pályázók közül eddig hárman vették át a megítélt pénzösszeget. Az elmúlt napokban 30 igénylő kapta meg az értesítést a támogatás folyósításáról, közülük 12-en névre szóló csekken vehetik át az összeget Magyarországon, 18 személynek pedig ukrajnai bankszámlára utalják át a pénzt. Az Illyés Közalapítvány eddig 600 pályázatot bírált el pozitívan Kárpátaljáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?