Ma már lesz alkotmány

Nedzsef/Dubaj/Róma. Megállapodás született az iraki ideiglenes kormányzótanács egyik vezető tagja szerint az ország legfőbb síita muzulmán méltóságával az ideiglenes alkotmányról és annak mai aláírásáról.

„Megegyezésre jutottunk, és rövidesen igen jó hírt közölhetünk” – mondta tegnap újságíróknak Muaffak ar-Rubai, a 25 fős kormányzótanács síita tagja, miután Nedzsef szent városban fél órán át tárgyalt asz-Szisztáni nagyajatolláhhal, aki nagyon jelentős befolyással bír a síita többség körében. Megfigyelők szerint Rubai szavaiból nem volt egészen világos, hogy Szisztáni a kormányzótanács által korábban jóváhagyott szöveget fogadta el, vagy pedig a két síita vezető még módosításokat eszközölt.

Irak továbbra is otthon szándékozik bíróság elé állítani Szaddám Huszeint, a volt elnök jelenlegi hadifogolystátusa ellenére – közölte egy tegnap megjelent lapinterjújában Hosjar Zebari iraki külügyminiszter. Decemberi elfogása után az USA hadifogolynak nyilvánította Szaddámot. Eszerint az exelnök a hadifoglyokkal való bánásmódról szóló genfi egyezmény hatálya alá tartozik, és Iraknak nincs joga bíráskodni fölötte. „A szuverén iraki kormány megalakulása után kérni fogjuk a koalíciós erőket, hogy változtassák meg e minősítést, és adják át (Huszeint) az iraki kormánynak a per lefolytatása érdekében” – mondta Zebari. Az ideiglenes kormányzótanács éppen most készül létrehozni egy háborús bűncselekményekkel foglalkozó törvényszéket Szaddám és társai perének tárgyalására, amelyen a vádpontok között a népirtás és az emberiesség elleni bűnök is szerepelhetnek.

Szaddám Huszein volt iraki elnök családjához írt levelét a Nemzetközi Vöröskereszt eljuttatta Jordániában élő legidősebb lányának – közölte a szervezet szóvivője. A levelet akkor vették át a volt diktátortól, amikor a múlt hónapban meglátogatták őt.

Újabb politikai vita kerekedett Olaszországban az iraki misszióban részt vevő katonák biztonságáról azután, hogy viterbói helikopterpilóták gépeik nem megfelelő védelmére hivatkozva megtagadták a szolgálatot az arab országban. Antonio Martino olasz védelmi miniszter a hét végén leszögezte: az olasz légi járművek biztonságosak, s megfelelnek a legkorszerűbb hadseregekben elfogadott szabványoknak. Ugyanakkor elzárkózott a jelenleg kivizsgálás alatt lévő ügy további kommentálásától. Gianfranco Fini miniszterelnök-helyettes pedig úgy nyilatkozott, hogy felelőtlenség most a katonák esetleges visszavonásáról beszélni. A baloldali ellenzék a novemberi nászírijai öngyilkos merénylet – amelyben 19 olasz halt meg – óta több ízben követelte a csaknem háromezres olasz kontingens hazahívását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?