London ideiglenes vámuniót javasol az EU-nak

London |

<p>Átmeneti időre szóló vámuniót javasol az Európai Bizottságnak a brit kormány az Egyesült Királyság európai uniós tagságának 2019-ben várható megszűnése utáni időszakra.</p>

A kedden ismertté vált javaslatban az áll, hogy a brit kormány a "lehető legszabadabb és -zökkenőmentesebb" kereskedelemre törekszik az Egyesült Királyság és az Európai Unió között. Az átmeneti időre szóló megállapodás pedig nemcsak a szigetország gazdaságának érdekeit szolgálná, hanem az Európai Unióét is - közölte a brit kormány Brexit-tárgyalásokért felelős tagja a BBC brit közmédia hírtelevíziójában. 

David Davis emlékeztetett arra, hogy Nagy-Britannia évi 230 milliárd font értékben ad el árukat és szolgáltatásokat európai uniós partnereinek, az uniós cégek viszont ezt is meghaladó, 290 milliárd font mértékben adnak el brit partnereiknek, így számukra is fontos, hogy megállapodásra jussanak. 

A Brexit-miniszter szerint az átmeneti időszak 1-2 évig tarthat. Szakértők becslése szerint sem maradhat 2-3 évnél tovább, nem valószínű ugyanis, hogy az Európai Unió beleegyezik ennél hosszabb időtartamba.

David Davis a BBC-ben leszögezte, hogy európai uniós tagságának megszűnésével együtt az Egyesült Királyság távozik a vámunióból és az EU egységes belső piacáról is. 

A brit álláspont szerint a szigetország az átmeneti időszak alatt folytathat tárgyalásokat és köthet az ideiglenes vámunió megszűnése után életbe lépő szabadkereskedelmi megállapodásokat az Európai Unión kívüli partnerekkel. Ez azonban többek szerint vitához vezethet Brüsszellel, a vámunió résztvevői ugyanis nem köthetnek kétoldalú kereskedelmi egyezményeket.

A brit kormány a kilépési feltételek fokozatos életbe lépésére szolgáló átmeneti időszak lejárta után is a minél szabadabb kereskedelemre törekszik az EU-val. Ezt kétféleképpen tartja elképzelhetőnek: vagy a határok "áramvonalasításával" és a minimális mértékű ellenőrzésre való törekvéssel, vagy pedig egy olyan szoros új partnerség kialakításával, amelyben szükségtelenek lennének a vámhatárok - szerepel a javaslatban.

Az átmeneti időszakra vonatkozó javaslattal elsősorban az üzleti szféra megnyugtatása és a kilépéssel kapcsolatos bizonytalanság csökkentése volt a kormány célja elemzők szerint. Ezáltal ugyanis elkerülhetővé válik a "cliff edge" Brexit. A sziklaszirt kifejezéssel a kiválásnak azt változatát jelölik, amelynek alapján az Egyesült Királyság európai uniós tagsága a kilépési feltételek fokozatos életbe lépésére szolgáló átmeneti időszak nélkül szűnne meg, vagy akár úgy, hogy nem születik megállapodás az EU-val. A javaslatot többen Philip Hammond pénzügyminiszter győzelmének tartják. 

David Davis ezzel kapcsolatban a BBC hírtelevíziójában cáfolta, hogy jelentős nézeteltérések vannak a konzervatív kormányon belül a Brexittel kapcsolatban. Mint mondta, a kormánytagok közös célja, hogy Nagy-Britannia számára előnyös megállapodás szülessen a kilépésről és az Európai Unióval kialakítandó új kapcsolatokról, de elismerte, hogy mindegyiküknek eltérő érdekeket kell figyelembe venniük, a pénzügyminiszternek például az üzleti szféráét. 

David Davis a BBC rádiójának aztán beszélt a kilépéssel kapcsolatos egyéb kérdésekről is. Mint mondta, brüsszeli partnereikkel sikerült jelentős előrelépéseket elérni az állampolgárok jogairól szóló egyeztetésekben. Az EU felé fennálló brit kötelezettségek rendezéséről szólva azt mondta, október vagy november előtt nem fognak pontos összeget közölni, de készek eleget tenni a "reális elvárásoknak". Újfent hangsúlyozta, hogy a kilépést követő átmeneti időszaknak a 2022-ben esedékes parlamenti választásokig mindenképpen le kell zárulnia, de valószínűbbnek tartja, hogy hozzávetőleg két év "vagy annál valamivel kevesebb is" elég lesz. 

A Nagy-Britannia és az Európai Bizottság közötti tárgyalások újabb fordulója augusztus végén kezdődik, a többször is felkészületlenséggel vádolt brit kormány addig várhatóan több fontos kérdésben is közzéteszi javaslatait.

Az átmeneti vámunióról szóló javaslatot az ellenzék legfőbb ereje, a Munkáspárt inkoherensnek nevezte. Szakértők pedig arra figyelmeztettek, valószínűtlen, hogy az Európai Unió változtatások nélkül elfogadná. Egy jövőbeni szabadkereskedelmi megállapodásról pedig Brüsszelben nem is akarnak tárgyalni addig, míg nem születik megállapodás olyan jelentős kérdésekben, mint a munkavállalók jogai, a határellenőrzés és a brit kötelezettségek rendezése. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?