Lisszaboni Szerződés - a kommunikációval van baj

Brüsszel |

<p>Az ír népszavazás nyomán a lisszaboni szerződéssel kapcsolatban előállt helyzet lényegében kommunikációs problémát jelent az Európai Unió számára - vélekedett kedden az Európai Parlament ülésén Janez Jansa, az EU soros elnökségét eddig ellátó Szlovénia miniszterelnöke. Úgy vélte, hogy amikor az embereknek jól megy a soruk, akkor nehéz meggyőzni őket a változtatások szükségességéről.</p>

 

Jansa kiemelte, hogy a múlt héten tartott EU-csúcstalálkozón három elvben egyetértettek: olyan megoldást kell találni, amely nem ássa alá a lisszaboni szerződés lényegét, a ratifikációs folyamatot tovább kell vinni, az Írországból érkezett üzenetet pedig komolyan kell venni.

A távozó szlovén elnökségről adott önértékelésben azt mondta, hogy az unió erős és dinamikus. Az elmúlt fél évben az EU-t olyan kihívások érték - mondta - mint az élelmiszer- és az energiaárak megugrása, illetve az egyre inkább előtérbe kerülő klímaváltozási kérdések. Szerinte ez utóbbiban az uniónak globálisan is élen kell járnia a megoldások keresésében.

Az elmúlt hónapokban az unió által elért eredmények közt említette a klímaváltozási csomagot, az energiapiacok liberalizálásának az ügyét, a megállapodást a Galileo műholdas helymeghatározó rendszer kifejlesztését illetően, valamint azt a döntést, hogy Magyarországon lesz a székhelye az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek.

Koszovóval kapcsolatban Jansa úgy fogalmazott, hogy ott a helyzet biztonságosabb, mint remélték.

Július elsején Szlovéniától Franciaország veszi át hat hónapra az EU soros elnöki teendőit. (MTI)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?