Nem fogadta el tegnap az Országgyűlés Orbán Viktor kvótákról szóló alkotmány-módosítását. A Jobbik, az MSZP és az LMP képviselői nem nyomtak gombot, három független nemmel szavazott, így nem lett meg a szükséges kétharmad.Budapest.
Leszavazták Orbán Viktor alkotmánymódosítását
Nem fogadta el tegnap az Országgyűlés Orbán Viktor kvótákról szóló alkotmány-módosítását. A Jobbik, az MSZP és az LMP képviselői nem nyomtak gombot, három független nemmel szavazott, így nem lett meg a szükséges kétharmad.
Budapest. Régen volt ilyen: Orbán Viktornak nem sikerült keresztülvinni az akaratát. A Fidesz–KDNP természetesen megszavazta a kormányfő kvóták elutasításáról szóló javaslatát, a Jobbik viszont nem nyomott gombot. A baloldali képviselők már korábban jelezték, nem támogatják a módosítást. Az ellenzék tehát leszavazta a kormányfőt, Orbánnak nem sikerült keresztülvinni a politikai akaratát. Az utolsó pillanatig kérdéses volt, mi lesz a szavazás vége. A Jobbik ugyanis elvben támogatja, hogy az uniós menekültkvóták ellen alkotmánymódosítás szükséges. Magával a módosítás szövegével, tartalmával sem vitatkoztak, ám végül nem szavaztak Orbán javaslatára. Ám Vona Gábor, a Jobbik elnöke közölte, csak akkor szavaznak igennel a jobbikosok, ha a Fidesz megszünteti a letelepedési kötvényt, amire a kormánypárt egyelőre nem hajlandó. Ezért a Fidesz képviselői lehazaárulózták a nem szavazó jobbikosokat. A jobbikosok erre azzal vágtak vissza, hogy – ahogy Mirkóczki Ádám szóvivő a parlamentben fogalmazott – a Fidesznek azt kell megmagyaráznia, „miért fontosabb a terroristák mocskos pénze, mint az ország biztonsága”, és miért nem szüntetik meg a letelepedési kötvényt. A Jobbik szóvivője a letelepedési kötvény nemzetbiztonsági kockázatáról beszélt napirend előtti felszólalásában. Mirkóczki Ádám a Magyar Nemzet hírére hivatkozott, miszerint Irak egyik városában, Erbílben is forgalmazzák az állampapírt.
Az októberi kvótanépszavazás után jelentette be Orbán Viktor, hogy kezdeményezi az alaptörvény 7. módosítását. Hiába lett érvénytelen a népszavazás, a kormányfő politikai szempontból kötelezőnek érezte 3,3 millió nemmel szavazó akaratát. Ezért nyújtotta be a 7. alkotmánymódosítást. Orbán szerint a módosítás legfontosabb része: „a szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelmére, az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban meghozott, törvényes határozat alapján lehet betelepíteni. Tilos a csoportos betelepítés.” Az MSZP szerint Orbán miniszterelnök minden idők legdrágább szavazását bukta el tegnap. (MTI, Index)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.