Külföld

Lemondott Alexander Schallenberg osztrák kancellár!

Késő délután lemondott Alexander Schallenberg osztrák kancellár – jelentette az osztrák közszolgálati média. Schallenberg alig két hónappal korábban, október 11-én lépett hivatalba, azt követően, hogy elődje, Sebastian Kurz ugyancsak önszántából távozott a hivatalából.
author
Sidó H. Zoltán

2021. december 2. 18:44

Alexander Schallenberg
- TASR

Kurz csütörtökön délelőtt jelentette be, hogy teljesen visszavonul a politikától, és ezzel együtt lemond az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöki posztjáról is. A volt kancellárt november közepén fosztotta meg mentelmi jogától az osztrák parlament, miután korrupció gyanúja miatt folytatnak ellene vizsgálatot. 

Eddig úgy tűnt, hogy Sebastian Kurz egyfajta „árnyékkancellárként” továbbra is meghatározó szerepben marad az osztrák politikában, hiszen a pártelnöki és a frakcióvezetői posztot megtartotta. A kancellári széket átvevő Alexander Schallenberg is azt mondta korábban: folytatják a kormányprogramot, így ebben az értelemben „a Kurz-rendszer marad” Ausztriában. 

Schallenberg a lemondását bejelentő közleményében azt írta, hogy nem áll szándékában és sosem állt szándékában átvenni az ÖVP elnöki székét, azonban határozott véleménye, hogy mindkét hivatalt, tehát a kancellári posztot, illetve az Ausztriában legtöbb szavazatot szerzett párt vezetését, minél gyorsabban egy embernek kell átvennie. Médiaértesülések szerint a jelenlegi belügyminiszter, Karl Nehammer, lehet esélyes mindkét posztra – az ÖVP elnöksége pénteken ülésezik(Tx, 24óra, ú)

Sebastian Kurz

2021. december 2. 12:31

Visszavonul Sebastian Kurz osztrák exkancellár
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
heger

Heger: Szlovákia érdeke, hogy minél több ukrán orvos és ápoló nálunk dolgozzon

naď

Naď: A béke az egyik legértékesebb árucikk

majomhimlő

Karanténba zárhatják a majomhimlős betegeket és a velük érintkezőket Szlovákiában

donbasz

Nürnbergi típusú pereket tervez lefolytatni Oroszország az ukrán hadifoglyokkal szemben

Érsekújvár

Petőfi-Tompa Országos Seregszemle kiváló szervezéssel, tehetséges előadókkal

nuufterrftz

Amíg ő ebédelt, kutyái elpusztultak a tűző napon hagyott autóban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.