Lassan felnőnek a munkavállalók

Sok a visszaélés az új EU-tagállamok Nagy-Britanniában munkát vállaló polgáraival szemben a munkaadók, de még a közvetítő ügynökségek részéről is – áll a brit országos szakszervezeti szövetség (TUC) jelentésében.

A jelentés szerint az új uniós országokból érkezők zöme a mezőgazdaságban vállal munkát, és foglalkoztatási eloszlásuk alapvetően eltér a külföldi munkavállalók összességére jellemző eloszlástól. Az új EU-tagállamokból érkezők kevesebb mint a negyede – 23 százaléka – talált magának állást Londonban, és alig több mint tíz százaléka a brit gazdaság legvirágzóbb térségének számító Délkelet-Angliában. Több mint 40 százalékukat ugyanakkor a főleg mezőgazdasági jellegű országrészekben foglalkoztatják – áll a jelentésben. A TUC elemzése szerint az EU-bővítés előtti hivatalos statisztikák azt mutatták, az összes külföldi munkavállaló 48 százaléka Londonban, további 20 százaléka Délkelet-Angliában dolgozott.

A szakszervezeti szövetség jelentése szerint sok kelet-európai munkavállaló kereste meg a TUC-t munkaadói vagy munkaközvetítői visszaélésekről szóló panaszokkal. Több ügynökség díj ellenében hajlandó csak munkalehetőséget felkutatni az új uniós polgároknak – ezt a brit törvények tiltják –, és gyakori a megállapodásban kikötöttnél, illetve az ugyanazon munkakörben foglalkoztatott brit állampolgárénál alacsonyabb bérezés. Panaszok érkeznek ledolgozott, de ki nem fizetett munkaórákra, igen hosszúra nyújtott, megfelelő szünetek beiktatása nélküli munkanapokra, valamint nyomorúságos elszállásolási körülményekre.

Nagy-Britannia az egyetlen nagy EU-tagállam, amely a május 1-jei bővítés első pillanatától megnyitotta munkaerőhiánnyal küszködő munkapiacát az új tagállamok előtt. Az egyetlen megkülönböztető előírás az, hogy a kelet-európai tagállamokból érkezőknek, ha állást találtak, írásban be kell jegyeztetniük munkavállalásukat a brit belügyminisztériumban, amely igazolást ad ki erről, bizonyos munkaidő után lehetővé téve a szociális ellátó szolgálatok igénybe vételét. A TUC jelentése szerint az igazolással együtt a kelet-európai munkavállalók egy TUC-tájékoztatót is kapnak jogaik érvényesítési lehetőségeiről. A szövetség szerint májustól októberig 1600 segítségkérés érkezett a TUC-irodákba kelet-európai munkavállalóktól. A szakszervezet segítségét kérők 61 százaléka lengyel, 13 százaléka szlovák, 9 százaléka cseh volt. Magyar munkavállalókról nem esik szó a jelentésben.

A TUC közölte: a visszaélések láttán megkezdődött a kelet-európai munkavállalók beléptetése a brit szakszervezetekbe, és az új tagállamokból érkezők ennek hatására „mind nagyobb önbizalommal szállnak szembe a kizsákmányolással”. A brit belügyminisztérium első és eddigi legfrissebb összesítése szerint a bővítés napjától addig 24 ezren kérték állandó állásuk bejegyzését. Újonnan azonban csak valamivel több mint 8 ezren érkeztek, a többiek már május 1-je előtt az országban dolgoztak, és csak addigi munkavállalásukat legalizálták a bejegyeztetéssel. (HVG-Online)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?