Külföldi hegymászók holttestére bukkantak a hatóságok

Katmandu |

<p>Ötven ember, köztük több külföldi hegymászó holttestére bukkantak a hatóságok Nepálban egy lavina sújtotta területen. A pusztító erejű földrengés halálos áldozatainak száma az ázsiai országban már meghaladja a hétezret.</p>

Pravin Pokharel, az észak-nepáli Rasuva körzet rendőrségének helyettes vezetője vasárnap elmondta, hogy egyelőre nem azonosították a halottakat. Beszámolója szerint a térségben még mindig kétszáz eltűnt embert keresnek. A területre korábban a heves esőzések miatt tudtak eljutni.

Egy hét múlt el a 7,9-es erősségű földrengés óta, és a nepáli hatóságok legfrissebb adatai szerint a halálos áldozatok száma elérte a 7040-et, a sérülteké pedig a 14 123-at. A hatóságokat közben bírálat érte amiatt, hogy nagyon lassan halad a külföldről érkező segélyek vámolása az ország egyetlen nemzetközi légikikötőjében, Katmanduban. 

Az ENSZ egyik tisztviselőjének véleménye szerint a szállítmányokat nem kellene feleslegesen ellenőrizni. A nepáli kormány képviselője ugyanakkor azzal védekezett, hogy rengeteg szükségtelen termék érkezett, és ezekre, mint például tonhal- és majonézkonzervekre egyáltalán nincs szükségük. Ehelyett inkább vízhatlan ponyvára, sátrakra van nagy igény, amelynek behozatali vámját meg is szüntették. 

A belügyminisztérium szóvivője szerint a gondot a segélyek országon belüli szállítása jelenti, nincsen elég teherautó és sofőr.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?