Körülzárt vadtelep

Dzsenín/Hebron. Tegnap sem szűnt meg a feszültség a ciszjordániai Havat Gilad engedély nélkül épített zsidó településnél, ahol továbbra is mintegy 200, a telep lebontását ellenző fiatal tartózkodik.

Dzsenín/Hebron. Tegnap sem szűnt meg a feszültség a ciszjordániai Havat Gilad engedély nélkül épített zsidó településnél, ahol továbbra is mintegy 200, a telep lebontását ellenző fiatal tartózkodik. Az izraeli katonák mindenfelől körülzárták a Náblusz közelében lévő vadtelepüléshez vezető utakat a telepesek visszaszivárgásának megakadályozására. A hét végi, mintegy ötven sebesültet követelő öszszecsapások után a zsidó telepesek a helyszínen maradtak és a katonák jelenléte ellenére hozzákezdtek a hadsereg által lerombolt épületek ideiglenes felállításához és sátrakat is emeltek a telep körül. A telepesek felállítottak egy zsinagógaként funkcionáló épületet is. A vadtelep lebontása még a múlt héten kezdődött Benjámin Ben Eliezer izraeli védelmi miniszter utasítására. A bontás megakadályozására a hét végén ezernél több telepes jelent meg, akik összecsaptak a katonákkal. A zsidó telepek építését a nemzetközi közvélemény illegálisnak tartja. A lebontásukat elrendelő Eliezer azzal fenyegetőzött, hogy kilép a kormányból, ha az nem támogatja az akciót.

Az izraeli hadsereg 2-3 nappal elhalasztotta a kivonulás megkezdését Hebronból. Az eredeti terv szerint a kivonulás tegnap kezdődött volna, de mint a hadsereg szóvivője közölte, még dolgoznak a távozás részletein. A döntést Ariel Saron miniszterelnök hozta vasárnap. Saron előzőleg már jóváhagyta Eliezer védelmi miniszter tervét a részleges kivonulásról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?