Kitudódtak a kínzások részletei

Rendszeresen erőszakoskodtak foglyaikkal az amerikai börtönőrök az Abu Graib börtönben. A foglyokat többször embertelenül elverték, még a fiatalkorúakat sem óvták. Tanúvallomások szerint egy tizenöt-tizennyolc éves fiú is nemi erőszak áldozata lett.

Gyomorforgató fotók. Az amerikai katonák által készített felvételeket a Washington Post hozta nyilvánosságra.Brutálisan verték és többször megerőszakolták foglyaikat az Abu Graib börtön őrei – derült ki tizenhárom fogolynak a Washington Post birtokába került írásos vallomásából. Az újabb részletek mellett a lap újabb fotókat is közölt a kínzásokról. A vallomásgyűjteményt a Pentagon a kongresszusnak belső használatra szánta, nem akarták nyilvánosságra hozni.

„Azt mondták, a végén majd meg akarunk halni, de ez nem fog megtörténni” – írta vallomásában Amin Szaid al-Sejk, a 151362-es számú fogoly. A férfit meztelenre vetkőztették, „szégyenletes pózba” kényszerítették, majd az egyik őr egy meztelen nő képét ragasztotta a hátára, és nemi erőszakkal fenyegette meg.

Al-Sejk megúszta a nemi erőszakot, több társa viszont nem. Kaszim Mehadi Hilasz, a 151108-as számú fogoly szemtanúja volt, amikor a hadsereg egy tolmácsa megerőszakolt egy tizenéves fiút. Az eset ugyan egy lefüggönyözött sarokban történt, a fiú sikoltozására azonban Hilasz belesett a függöny mögé. „Nagy fájdalmai voltak” – vallotta Hilasz, aki leírja, hogy amikor a börtönbe került, az őrök egy rózsaszín bugyit adtak rá. „A legtöbb napon nem is viseltem mást” – írja a fogoly.

A fogoly egy másik nemi erőszaknak is tanúja volt. A szerdán bíróság elé állított Charles Graner őrvezető egy foszforeszkáló fényrúddal erőszakolt meg egy lekötözött foglyot. Granert több fogoly is azonosította. A Post birtokába került egy megerőszakolt túsz vallomása is. A férfit letartóztatása után napokig meztelenül tartották és arra kényszerítették, hogy négykézláb járjon.

Rendszeres verések

Az ötödik napon vallomása szerint brutálisan megverték, majd a földre szorították. Az egyik őr kigombolta a nadrágját. „Sikítani kezdtem” – áll az áldozatvédelmi okokból meg nem nevezett fogoly vallomásában. A katonák egyike ekkor a fejére lépett, egy másik pedig világító rudacskával megerőszakolta. „Mindent lefotóztak” – vallotta az áldozat.

Az erőszakon túl verésekkel is kínozták a foglyokat. Al-Sejket vallása meggyalázására kényszerítették. „Azt mondták, hogy ha együttműködök, ramadánra már haza is mehetek. Vallomást tettem, mégis bent tartottak” – vallotta. A legszentebb muzulmán ünnep alatt is folyamatosan kínozták. Az őrök a kínzások során eltört lábát ütötték és az iszlám vallás gyalázására kényszerítették. „Megtagadtam a vallásomat, arra kényszerítettek, hogy Jézusnak hálálkodjak az életemért”. Amikor a fogoly azt mondta, hogy Allahban hisz, az őr azt mondta neki: „Én a kínzásban hiszek, és meg foglak kínozni!”

Általános gyakorlat

A Post birtokába került vallomásokból kiderült, hogy a megalázás általános gyakorlat volt. Valamennyi foglyot meztelenre vetkőztették, legtöbbjüket női alsóneműk hordására kényszerítették. A vallásos foglyokat disznóhússal etették és alkohol fogyasztására kényszerítették. Ételüket gyakran a vécébe öntötték, és arra kényszerítették őket, hogy onnan egyenek.

A Post birtokába került tizenhárom vallomást januárban jegyezték le amerikai vizsgálótisztek. A külön-külön felvett vallomások megegyeznek a kínzások részleteiben. A vallomások két részből állnak: a foglyok saját kézzel írott vallomásából és ezek hivatalos angol nyelvű fordításából – írja a Post. A vallomásokat a börtönbeli visszaéléseket vizsgáló Antonio Taguba vezérőrnagy kérésére rögzítették. Abdu Husszein Szád Faleh, a börtön 18170-es számú foglya vallomásában leírta, hogy az azóta a kínzások emblémájává vált kép a dobozon egyensúlyozó csuklyás, bedrótozott rabról őt ábrázolja. „A harmadik napon, öt óra után Grainer bevitt a 37-es helyiségbe, ami a zuhanyzó. Aztán hozott egy ételes dobozt, és arra kényszerített, hogy álljak rá. A takarót kivéve meztelen voltam. Aztán egy magas fekete katona jött, aki elektromos drótokat tett az ujjaimra és a péniszemre. A fejemen csuklya volt.”

Kemény hely

A botrány kirobbanása óta több, a kínzásokban érintett börtönőr írásos nyilatkozatot tett, miszerint a kihallgatótisztek utasították őket a foglyok megpuhítására. Charles Graner szintén ezzel védekezik a katonai bíróság előtt – írja a Post.

A vallomást tevő tizenhárom irakit az Abu Graib börtön 1A szárnyában tartották fogva. Az 1A-t az egyik fogoly a „kemény hely”-ként említi. Itt tartották azokat, akiktől a katonai felderítés információkat remélt a felkelőkről, a tömegpusztító fegyverekről vagy Szaddám Huszeinről. Ugyanakkor voltak olyan foglyok is, akiket a börtön más szárnyaiból hoztak át ide, mert megsértették a fegyelmet.

A vallatások is itt folytak, 2003 októberétől kezdve. A kínzásokat vizsgáló Antonio Taguba vezérőrnagy kiderítette, hogy a hírszerzés emberei arra biztatták az őröket, hogy „készítsék elő a terepet” a vallatásokhoz. A 372. katonai rendész század a kínzásokkal kapcsolatban eljárás alá vont hét katonája is azt vallotta, hogy a hírszerzők biztatták őket a foglyok kínzására. (i-x, o-o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?