Párizs. Tegnapról mára halasz-tották az ENSZ párizsi klíma-konferenciáján a klímavédel-mi egyezmény végső szövegé-nek kidolgozását. „Nagyon közel vagyunk a célhoz” – mondta Laurent Fabius francia külügyminiszter.Laurent Fabius francia külügyminiszter, az ENSZ 21.
Kitolódik a klímacsúcs
Párizs. Tegnapról mára halasz-tották az ENSZ párizsi klíma-konferenciáján a klímavédel-mi egyezmény végső szövegé-nek kidolgozását. „Nagyon közel vagyunk a célhoz” – mondta Laurent Fabius francia külügyminiszter.
Laurent Fabius francia külügyminiszter, az ENSZ 21. klímakonferenciájának elnöke tegnap bejelentette, bár szerda és csütörtök éjjel is lázas tanácskozások folytak az egyezmény végső verziójáról, mégsem férnek bele a határidőbe, ezért a legfrissebb tervek szerint csak ma fogadhatják el a szerződést. A francia diplomácia irányítója azt mondta, hogy a megbeszélések légköre a csúszás ellenére jó, „a dolgok alakulása helyes irányba mutat”. Az eddigi klímakonferenciák rendre tovább tartottak a tervezettnél. A japán Kiotóban 1997-ben és a dániai Koppenhágában 2009-ben egy-egy nappal kellett meghosszabbítani az egyeztetésre szánt időt.
Környezetvédő szervezetek csütörtökön arra panaszkodtak, hogy a megállapodás tervezetének addig ismertté vált verziója nem fejti ki érdemben, miként lehet a gyakorlatban is elérni a kitűzött célt, vagyis 2 Celsius-fokban maximálni a Föld légkörének hőmérséklet-emelkedését. A 27 oldalas újabb változat több kérdésben megoldással szolgál, de néhány konkrét pontban még mindig nem tudtak megállapodni a tárgyaló felek. Utóbbiak közül Fabius a fejlett és fejlődő országok közötti különbségtételt, a finanszírozási kérdéseket és a megállapodás ambícióját emelte ki. A legfrissebb tervezetben a 195 ország vállalja, hogy a Föld légkörének felmelegedését átlagosan 2 Celsius-fokban maximálják az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatják az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen. A pekingi állami tévé tegnap arról számolt be, hogy Hszi Csin-ping kínai államfő telefonon megbeszélést folytatott Barack Obama amerikai elnökkel a klímakonferenciával kapcsolatos kérdésekről.
A klímaváltozás és a szélsőséges időjárási jelenségek fokozódásával az ezek által okozott kényszerű migráció ütemének további erősödésére lehet számítani, ezért a klímamegállapodásnak ezzel a kérdéssel is foglalkoznia kellene – hangsúlyozták nemzetközi szakértők a klímacsúcson. William Swing, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főigazgatója elmondta, a világon már így is több a kényszermigráns, mint a második világháború óta bármikor. „Ha ehhez hozzáadjuk a klímaváltozás hatásait, akkor készek a lehető legrosszabb forgatókönyv elemei. Azért vagyunk itt, hogy ezt elkerüljük” – tette hozzá. Jan Egeland, a Norvég Menekültügyi Tanács vezetője kiemelte: jelenleg a Földön átlagosan másodpercenként egy embernek el kell menekülnie otthonából egy rendkívüli időjárási jelenség miatt. Monique Barbut, az elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló ENSZ-egyezmény titkára arra figyelmeztetett, ha nem sikerül a közeljövőben lelassítani a globális felmelegedést, akkor az elsivatagosodó területekről emberek milliói kelhetnek útnak új hazát keresni. Barbut hangsúlyozta: tudományos előrejelzések szerint a globális átlagban két Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés a Szaharától délre található országokban ennél jelentősebb, 4 fokos felmelegedést okozna, ami miatt számos mezőgazdasági terület művelhetetlenné, sok település pedig lakhatatlanná válna. Csak tavaly mintegy 19,3 millió ember kényszerült otthona elhagyására természeti katasztrófák – köztük elsősorban időjárási okok – miatt a világon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.