Kína törölné Tienanmen poklának emlékét

<p>Peking. Kínában ma emlékeznek a 25 évvel ezelőtti Tienanmen téri diáklázadásra és a tüntetéssorozat vérbefojtására. Peking úgy „emlékezik” hogy ellenzékiek tucatjait tartóztatta le, hogy a hivatalosan „ellenforradalminak” bélyegzett lázadás alkalmából ne szervezzenek megmozdulásokat.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Őrizetbe vettek Pekingben egy ausztrál állampolgársággal rendelkező kínai művészt, miután interjút adott a 25 évvel ezelőtti Tienanmen téri (Mennyei Béke tere) diáklázadásról, amelynek maga is résztvevője volt – jelentette tegnap a hongkongi média. Az 52 éves Kuo Csien érdekében már Julie Bishop ausztrál külügyminiszter is megszólalt, jelezve: Sydney mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy szabadon engedjék. A pekingi születésű Kuo a Financial Times című lapnak visszaemlékezésében elmondta: részt vett az 1989-es éhségsztrájkban, és ott volt, amikor a hadsereg felszámolta a demonstrálók táborát. Jogvédő szervezetek szerint körülbelül félszázan lehetnek olyanok, akiket a hatóságok a június 4-i évforduló előtt biztonsági okokból őrizetbe vettek, elsősorban azért, mert azt gyanítják róluk, hogy megemlékezésre készülnek. Úgy tudni, vannak olyanok is köztük, akikre börtön vár.

A kínai hatóságok minden lehetséges eszközt bevetnek annak megelőzésére, hogy a korrupció, az egyenlőtlenség és az infláció ellen demonstrálók egykori több hetes tüntetésének leveréséről és a több száz vagy még annál is több halálos áldozatról Kínában megemlékezzenek. A kínai politikai vezetés és főleg a belbiztonság irányítói a jelek szerint a minimálisra igyekeznek szorítani annak esélyét, hogy e napokban az interneten, a közösségi médiában vagy bármely nyilvános helyen szó essék a hivatalosan „ellenforradalminak” bélyegzett lázadás 25 évvel ezelőtti felszámolásáról. A külföldi újságírók közvélemény-kutatását is megakadályozták a pekingi utcán, a riportereket pedig méltatlan hatósági eljárásba fogták. A Kínai Népköztársaság történelmének e gyászos fejezete a szárazföldi Kínában egyelőre tabu marad, a tényfeltárást továbbra is a nyugati média végzi, a megemlékezésből viszont a hongkongi és tajvani kínaiak is kiveszik a részüket.

Huszonöt éve, 1989. június 4-én tankok lepték el a kínai fővárosban a Mennyei Béke terét és a környező utcákat, s a kínai hadsereg brutális, sok halottat követelő beavatkozással véget vetett a demokratikus változásokat követelő tüntetéssorozatnak. Az 1989-es eseményeket közvetlenül a reformer Hu Jao-pang volt pártfőtitkár április 15-én bekövetkezett halála indította el: a diákok a hivatalos tiltás ellenére 17-én a Tienanmen térre vonultak, és a párezres tömeg hamar százezresre dagadt. A jelszavak gyorsan radikalizálódtak. A diákok nem hagytak fel a tüntetéssel, s május 30-án felállították az amerikai Szabadság-szobor mását. Ezt a kihívást a vezetés végképp nem tűrhette, s június 2-án megszületett a hivatalos határozat a katonai beavatkozásról. A június 3-ról 4-ére virradó éjszaka a páncélos és gépesített egységek elindultak a városközpont felé. A tankokat több helyen megpróbálta feltartóztatni a lakosság, válaszul a katonák éles lőszerrel lőttek rájuk. A véres vasárnapon különböző jelentések szerint több száz, más becslések szerint több ezer tüntető vesztette életét, több ezren megsebesültek. A következő napokban országszerte letartóztatási hullám bontakozott ki, számos diákvezető éveket töltött börtönben. (MTI, NOL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?