Kína kész fejleszteni az Egyesült Államokkal való katonai kapcsolatait

Kína kész fejleszteni az Egyesült Államokkal való katonai kapcsolatait

Kína hétfőn kifejezte hajlandóságát, hogy katonai kapcsolatokat fejlesszen ki az Egyesült Államokkal, miután a két ország a múlt héten megerősítette a kétoldalú kommunikációs csatornák újbóli megnyitásának fontosságát haderejük között.

Csang Jo-hszia tábornok, Kína legfőbb nemzetvédelmi szervezete, a Központi Katonai Bizottság alelnöke a Pekingi Hsziangsan Fórum elnevezésű nemzetközi biztonságpolitikai eseményen tartott beszédében kijelentette, hogy Peking a „kölcsönös tisztelet, a békés egymás mellett élés és a mindenki számára előnyös együttműködés elve alapján” fejleszti a katonai kapcsolatokat Washingtonnal.

Csang elmondta, hogy óva int minden olyan lépéstől, amely Tajvan Kínától való bármilyen formában történő elszakítását célozza, mert a sziget Kína alapvető érdekeinek középpontjában áll.

Hozzátette: a kínai hadsereg soha nem fogja megengedni az ilyen törekvéseket, és soha nem lesz elnéző velük szemben, mert az egy Kína elve a nemzetközi közösség egyetemes konszenzusa.

A tábornok kiemelte, hogy bizonyos országok folyamatosan viszályt szítanak a világban, beavatkozva más országok belügyeibe.

„Saját érdekeik érdekében folyamatosan viszályt szítanak mindenfelé, ami számos geopolitikai problémát eredményez” – fogalmazott.

A koronavírus-járvány miatt négy év után először megrendezett, keddig tartó háromnapos fórumot Csang nyitotta meg Li Sang-fu távollétében, aki eredetileg a fórum házigazdája lett volna, de két hete leváltották a védelmi miniszteri posztról.

Az eseményen több tucat ország katonai képviselői vesznek részt, köztük egy amerikai küldöttség is, amelyet Cynthia Carras, az amerikai védelmi minisztérium Kínáért, Tajvanért és Mongóliáért felelős főigazgatója vezet.

A kínai állami média jelentése szerint Csang a bizottság harmadik rangú tisztviselőjével, Ho Vej-donggal együtt kétoldalú megbeszéléseket is folytatott Laosz, Mongólia, Fehéroroszország, Kelet-Timor és Mianmar védelmi minisztereivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?