Bagdad/Fallúdzsa/Nedzsef. A spanyol katonák elleni támadások beszüntetésére hívta fel híveit Muktada asz-Szadr síita elöljáró. Madridban ugyanis vasárnap közölték: a leheto legrövidebb idon belül hazahívják a spanyol katonákat.
Kímélik a spanyolokat az iraki felkelok
Kivárnak az amerikaiak
Nedzsef – ahol a síita ünnep miatt kétnapos tuzszünetet hirdettek a felkelok – körül felsorakoztatott eroinek létszámát csökkenti az amerikai hadsereg, és kész várakozni, mielott harcba szállna asz-Szadr fegyveresei ellen. Dana Pittard ezredes, az ott állomásozó két és fél ezres amerikai egység parancsnoka közölte, hogy az irányítása alatt álló eroket a következo napokban kivonják, s helyükre más, közel kétezer fos egységet vezényelnek. Korábban az amerikai hadsereg azt mondta, a Nedzsefben bujkáló Szadr elfogását és megölését tervezi.
Szadr az ENSZ-erokrol
Asz-Szadr felhívásáról, hogy kíméljék a spanyol katonákat a felkelok, a síita elöljáró egyik közeli munkatársa számolt be. Hozzátette, hogy katonáik életének megóvása érdekében a spanyol példa követésére szólítják fel a többi országot is. A spanyol katonák mielobbi hazahívását José Luis Rodríguez Zapatero újdonsült spanyol kormányfo jelentette be vasárnap. Zapatero eddig azt mondta, akkor vonják ki Irakból a csapatokat, ha június 30-ig az ENSZ nem veszi át az országban a politikai ellenorzést és katonai irányítást.
Szadr bizonyos feltételekkel támogatná egy nemzetközi békefenntartó ero Irakba vezénylését. Feltételül azt szabná, hogy távozzanak a jelenlegi megszálló csapatok. Ezeket válthatná fel elképzelésük szerint muzulmán országok és a jelenlegi megszállásban részt nem vevo államok katonáiból felálló békefenntartó ero. Szadr munkatársa ez utóbbiak közül Oroszországot, Franciaországot és Németországot név szerint is említette. Szadr eddig ellenezte, hogy az ENSZ bármiféle szerepet vállaljon Irakban, mert úgy vélte, hogy a világszervezet nem oszinte, és a megszálló erok utasításainak engedelmeskedik.
Még Kerry is csalódott
Condoleezza Rice, az amerikai elnök nemzetbiztonsági fotanácsadója szerint a Fehér Ház számít arra, hogy a spanyol katonák távozása után több más, Irakban katonailag is jelen lévo ország szintén átértékeli eddigi magatartását. Jelenleg 34 ország állomásoztat egységeket Irakban. Egyébként a demokrata elnökjelölt, John Kerry szenátor is csalódottságának adott hangot a váratlan spanyol bejelentés miatt. A Fehér Ház szóvivoje csak annyit mondott, az USA azt szeretné, ha a spanyolok távozása összehangoltan és rendezetten történne.
Madrid döntését mind az EU, mind a NATO szuverén elhatározásnak tekinti és nem kívánja kommentálni. „Az EU tiszteletben tartja a demokratikusan megválasztott kormányok döntéseit, és ebben az esetben világos, hogy a döntést ilyen kormány hozta, választások után. Következésképpen semmi mondanivalónk sincs” – jelentette ki Javier Solana, az unió kül- és biztonságpolitikai foképviseloje.
Az irakiak felkészületlenek
Az iraki erok önmagukban nem lesznek képesek megfékezni a belso fegyveres megmozdulások jelentette fenyegetést, miután az USA június 30-án átadja a hatalmat a helyi vezetoknek. Az országot jelenleg irányító amerikai Paul Bremer az elmúlt két hétben megemelkedett eroszakkal és a szaporodó emberrablásokkal illusztrálta az országot sújtó veszélyeket. (MTI, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.