Kettős állampolgárság - Szerbiának nem érdeke, hogy ellenezze

Belgrád |

<p>Szerbiának a Jugoszlávia széthullása után a határokon kívül rekedt szerb közösség miatt nem érdeke, hogy ellenezze a kettős állampolgárságról benyújtott magyar törvényjavaslatot, ugyanakkor nem szeretne konfrontálódni Szlovákiával, ezért hallgat az ügyben - közölte az MTI-vel egy neve elhallgatását kérő diplomáciai forrás.</p>

A szerb sajtó nem foglalkozott érdemben a magyar állampolgárság megszerzését a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyarok számára megkönnyítő törvénymódosító javaslattal.
Az elmúlt egy hétben mindössze két rövid, a tényekre szorítkozó, bármiféle kommentárt nélkülöző írás jelent meg, amelyekben ismertették a magyar elképzelést és a szlovák kormányfő kijelentéseit.
Mind a Boris Tadic szerb elnök vezette Demokrata Párt (DS), mind a szerb külügyminisztérium elhárította az MTI-nek a témával kapcsolatos érdeklődését.
A megkérdezett, névtelenséghez ragaszkodó diplomata szerint teljesen érthető Belgrád magatartása; Szerbia nyilvánvalóan nem ellenzi a kettős állampolgárság egyszerűsített megszerzését, hiszen maga is élt hasonló eszközzel, például a boszniai szerbek esetében. Másfelől nem akar konfrontálódni Pozsonnyal, hiszen Szlovákia csekély számú európai szövetségeseinek egyike a Koszovó függetlensége elleni diplomáciai hadjáratban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?