Kettéosztott Európa

A csatlakozó országok lakosai elsősorban a társadalmi igazságtalanságokat okolják a szegénységért – derül ki abból a tanulmányból, amelyet az egyesülő Európa polgárainak életminőségéről készítettek brüsszeli szakértők.

A csatlakozó országok lakosai elsősorban a társadalmi igazságtalanságokat okolják a szegénységért – derül ki abból a tanulmányból, amelyet az egyesülő Európa polgárainak életminőségéről készítettek brüsszeli szakértők. Az elmúlt években készült különböző kutatások eredményeit összegző jelentés szerint a 13 csatlakozó és tagjelölt országban a válaszadók 60 százaléka véli úgy, hogy a társadalmi rendszer a hibás, míg a jelenlegi tagállamok polgárainak mindössze 35 százaléka nyilatkozott így. Kelet-Közép-Európában mindenütt 50 százalék körül, vagy afelett van ez a ráta, egyedül Csehország „zárkózott fel” e tekintetben az unióhoz: itt csupán minden harmadik válaszadó okolta a szegénységért a társadalmat. Nyugat-Európában a lustaságot vagy a balszerencsét a megkérdezettek 37 százaléka jelölte meg fő magyarázatként. Miközben a szegénység megítélése különbözik az új és a régi tagállamokban, abban Európa-szerte egyetértés van, hogy az emberi életminőség első számú meghatározója a jövedelem. A szerzők a háztartások jövedelmének elemzése alapján arra jutottak, hogy a lakosság átlagosan 13 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, azaz az átlagos jövedelem 60 százalékánál kisebb összegből. Az unióban csaknem négyszeres a leggazdagabb és a legszegényebb lakossági csoport helyzete közti különbség, míg a tíz csatlakozó országban ez az arány három és félszeres.

Háztartások átlagjövedelme

Luxemburg 100

Svédország 93

Finnország 78

Belgium 74

Hollandia 70

Nagy-Britannia 64

Németország 60

Franciaország 54

Olaszország 49

ĺrország 46

Ausztria 45

Ciprus 41

Málta 31

Spanyolország 29

Szlovénia 28

Portugália 22

Csehország 16

Görögország 13

Lengyelország 12

Magyarország 10

Szlovákia 9

Észtország 9

Lettország 8

Litvánia 7

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?