Kerry szerint haladást értek el, de maradtak nehéz kérdések

Bécs |

<p>Irán és az Egyesült Államok &quot;valódi haladást&quot; ért el az iráni atomprogramról szóló tárgyalásokon az utóbbi napokban, de továbbra is maradtak nehéz kérdések - jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap Bécsben iráni kollégájával, Mohamed Dzsavad Zariffal lezajlott egyeztetései után.</p>

Az Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között zajló egyeztetések jelenlegi fordulójának kilencedik napján a tárcavezető azt mondta, ha a tárgyalásokon helyes döntések születnének, akkor lehetővé válna a megállapodás a július 7-re kitűzött végső határidőig. Kerry leszögezte, Washington nem fogad el rossz egyezséget. Kifejtette, amennyiben a másik fél teljesen hajthatatlannak bizonyul, Washington kész arra, hogy felálljon a tárgyalóasztaltól. Az amerikai diplomácia vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, nem ez a cél. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap, Bécsbe érkezése után úgy nyilatkozott, "nagyon közeli" a megegyezés. Ugyancsak vasárnap érkezik az osztrák fővárosba Laurent Fabius francia, Frank-Walter Steinmeier német, valamint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Hozzájuk hétfőn csatlakozik Philip Hammond brit és Vang Ji kínai külügyi tárcavezető. A tárgyalásokat jól ismerő diplomaták szombaton úgy nyilatkoztak, hogy az Iránnal szembeni szankciók feloldásának időkeretében és mértékében előzetesen megállapodás született, habár az iráni nukleáris kutatás és fejlesztés korlátai, valamint az iráni nukleáris létesítmények ellenőrzése továbbra is vitatott kérdések. A Háárec című izraeli napilap vasárnap a tárgyalásokat ismerő diplomatákra hivatkozva azt írta, lehetséges, hogy nem átfogó megállapodással, hanem hivatalos aláírási ceremónia nélküli "egyezmény elfogadásával" érnek véget a tárgyalások. Ennek végrehajtása három szakaszban történne, és az év végéig zárulna le. Az újság diplomatákra hivatkozva kifejti, hogy az első fázis két hónapig tartana, amíg az amerikai kongresszus és az iráni parlament tanácskozna és szavazna a tervezett megállapodásról. A következő szakaszban a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) felügyelői látogatnának el az iszlám köztársaságba. Így meggyőződhetnének arról, Teherán betartja-e a megállapodásokat és megvizsgálnák, vannak-e katonai dimenziói az iráni atomprogramnak. Csupán ezután lépne hivatalosan hatályba a megállapodás, és oldanák fel az országot sújtó gazdasági szankciókat. Egy másik diplomata vasárnap azt mondta az APA osztrák hírügynökségnek, hogy négyféle forgatókönyv képzelhető el. Az első az azonnali, átfogó megállapodás, a második egy hivatalosan Bécsben megkötött egyezség, amelyet később hajtanak végre, a harmadik a tárgyalások további meghosszabbítása, és a negyedik az egyeztetések megszakadása vagy a tárgyalások elnapolása.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?