Kegyetlen rajtaütés

Hán-Júnisz/Gáza/Jeruzsálem/Moszkva. Tizenhárom palesztin meghalt, 115 megsebesült tegnap a Gázai övezetben lévő Hán-Júniszban, amikor izraeli katonák páncélosok és helikopterek támogatásával behatoltak a városba.

Bosszút esküdtek a palesztin mozgalmak a kegyetlen izraeli támadás miattReuters-felvételAz izraeli akció után több palesztin városban is zavargásokba torkolló tüntetések robbantak ki, ezek során – Gázában – a palesztin rendőrök lelőttek két Hamász-tagot. Az izraeliek négy órán át tartózkodtak Hán-Júniszban, tüzet nyitottak több épületre. Előzőleg – izraeli közlés szerint – palesztinok köveket és benzines palackokat dobáltak a város nyugati határában lévő zsidó települést őrző katonai posztra. A palesztinok senkit sem sebesítettek meg. A mintegy hatvan izraeli harckocsi, a velük tartó egyéb páncélozott katonai járművekkel és buldózerekkel együtt négy óra elteltével visszavonultak Hán-Júniszból, de az őket kísérő helikopterek még a város fölött köröztek A kivonuláskor fegyveres palesztinok tűz alá vették a katonákat. Az egyik helikopter egy-vagy két rakétát lőtt ki, ennek következtében nyolc palesztin azonnal életét vesztette. Öten – köztük egy tizenhat éves fiatal – a kórházban haltak bele sérüléseikbe. A palesztin halottak valamennyien polgári személyek voltak. A száztizenöt sérült közül többnek az állapota válságos. Az izraeliek Hán-Júniszban tüzet nyitottak egy kórház épületére is, itt nyolc palesztint sebesítettek meg.

Arafat palesztin elnök főtanácsadója tegnap nemzetközi békefenntartó csapatokat kért népe védelmére, a militáns palesztin csoportok pedig megtorló támadásokat helyeztek kilátásba Izrael területén. Abu Nabil Rudeina szerint „ez a bűncselekmény bizonyítja, hogy Izraelt meg kell büntetni és el kell szigetelni. Izrael szabotálja a (konfliktusban közvetítő) kvartettnek és az Egyesült Államoknak a békefolyamat felélesztését célzó erőfeszítéseit.” A fundamentalista Hamász több száz támogatója tüntetett Gázában, bosszút követelve. Közleményében megtorló támadásokat helyezett kilátásba. „Minden izraeli gyilkos, nincs egyetlen ártatlan sem közöttük” – ismertette az izraeli rádió a közleményt, amely szerint bűnöző minden palesztin, aki tárgyalásokat mérlegel az izraeliekkel. Mahmud az-Zahar, a Hamász egyik vezetője a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy „a polgári lakosság gyilkolását civilek megölésével kell megbüntetni”. Az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai háromnapos nemzeti gyász elrendelését követelte. A szésőséges csoport a rakétatámadás helyszínének közelében elhelyezett hangosbemondókon fogadkozott, hogy „folytatja a mártírtámadásokat az izraeli entitáson belül”. A gázai Iszlám Egyetem több száz diákja is az utcákra vonult, és a megtorló akciók összehangolására szólította fel a palesztin csoportok fegyveres egységeit. Közben a palesztin rendőrség azt közölte, a Hamász iszlám fundamentalista mozgalom végzett tegnap Gázában a ciszjordániai és gázai övezeti palesztin rohamrendőrség főnökével.

Moszkva tegnap elítélte az „aránytalanul nagyszabású” izraeli katonai akciót. „Érthető, hogy az izraeliek katonai választ adtak a Gázai övezet ugyanazon körzetében fekvő zsidó telep elleni palesztin támadásra, de a harckocsik és a légierő bevetése a lakónegyed ellen teljesen eltúlzott volt” – áll az orosz külügyi nyilatkozatban. (m, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?