Kaszáék Tadics mellett

Belgrád. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Demokrata Párt (DS) stratégiai együttműködésről szóló megállapodást írt alá tegnap Belgrádban a két párt elnöke, Kasza József és Borisz Tadics.

Belgrád. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Demokrata Párt (DS) stratégiai együttműködésről szóló megállapodást írt alá tegnap Belgrádban a két párt elnöke, Kasza József és Borisz Tadics. Ezzel hosszú távú együttműködésre kötelezték el magukat: közös jelöltlistákat, illetve jelöltek állítanak a köztársasági, vajdasági tartományi és helyhatósági választásokon. A VMSZ és a DS vállvetve fog küzdeni a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalommal rendelkező, pénzügyi tekintetben is autonóm Vajdaságért. Mindkét párt céljának tekinti a joguralom megteremtését, az ország nemzetközi kötelezettségeinek feltétel nélküli teljesítését, az emberi és kisebbségi jogok következetes érvényesítését. Elismerik a kisebbségek jogát az önigazgatásra és a perszonális autonómiára. Tadics szerint a megállapodás nem azt jelenti, hogy a két párt kötelezően mindig együtt indul a választásokon, de mindig egyeztetni fognak erről. Mint mondta, pártja hibát követett azzal, hogy nem működött együtt a VMSZ-szel a decemberi parlamenti választáson. Kasza szerint a két párt programja és politikai eszmevilága nagyon közel áll egymáshoz. A VMSZ támogatni fogja Tadicsot a június 13-i elnökválasztáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?