Kabul kapujában az Északi Szövetség

Kabul/Iszlámábád/London/Washington. A tálibellenes afganisztáni Északi Szövetség bejelentése szerint az ellenzéki alakulatok öt további tartomány területére is behatoltak az ország északi részén, miután elfoglalták a stratégiailag fontos várost, Mazari-Sarifot. 140 kilométernyit haladtak előre a Mazari-Sarifból a fővárosba, Kabulba vezető főúton.

Amerika felejteni próbál. Jay Leno show-jában az NBC tévéadón Oszama bin Ladenek-mások kánkánoznak. Reuters-felvételÉszakkelet-afganisztáni előrenyomulásuk során a szövetség erői elfoglalták a stratégiai jelentőségű Puli-Humri városát. Egyik hadvezérük szerint kezükbe került továbbá Bádgesz tartomány székvárosa, és akár egy napon belül bevehetik Herát nagyvárost is. Herátból a kiterjedt hegyvidék megkerülésével főút vezet Kandahárba, a tálibok szellemi vezetője, Mohammed Omar molla székhelyéhez. Tegnap elfoglalták az északi Tahár tartományt is. Tahár eleste lehetővé teszi az Északi Szövetség számára, hogy hozzájusson azokhoz az orosz fegyverszállítmányokhoz, amelyeket a szomszédos Tádzsikisztánban halmoztak fel számára. Egy másik északi frontparancsnok, Atta Mohammad szóvivője jelezte: erőik Bámiján és Baglán tartományban nyomultak előre, nyolc körzetet foglaltak el, és megpróbálják bevenni Bámiján tartomány hasonnevű székvárosát. A szóvivő hozzátette: elérkeztünk Kabul kapujához, és csapataink bármikor támadást intézhetnek a főváros ellen. Tíz heves robbanás rázta meg tegnap reggel Kabult az amerikai harci repülőgépek támadása nyomán. A bombák ez alkalommal nem a külvárosokra, hanem magára a városközpontra hullottak. Mindamellett George Bush amerikai elnök kijelentette, nem lenne kívánatos, ha az Északi Szövetség bevonulna Kabulba. Az Északi Szövetség zömmel tádzsik és üzbég harcosokból áll – ezek az etnikumok az arányukat tekintve Afganisztán java részében, így Kabulban is eltörpülnek a pastu lakosság mellett, amelynek soraiból a tálibok kikerülnek.

Az ellenzéki előrenyomulásra vonatkozólag a tálibok csak annyit ismertek el, hogy milíciáik „stratégiai visszavonulást” hajtottak végre, kivonulva Szamangán, Dzsozdzsán és Szári-Pul tartomány központjaiból. Szóvivőjük tagadta, hogy az északiak ellenőrzésük alá vonták volna Farjáb tartományt, amiről korábban érkeztek hírek. Anatolij Kvasnyin hadseregtábornok, orosz vezérkari főnök, Moszkvában újságíróknak azt mondta, hogy az északi szövetség hadműveletei következtében a tálibok erői két részre szakadtak. Geoff Hoon brit védelmi miniszter először ismerte el, hogy brit katonák vannak Afganisztán területén. A BBC-nek kijelentette: „Megerősíthetem, hogy a brit fegyveres erők tagjai Észak-Afganisztánban vannak. Összekötő szerepet töltenek be az Északi Szövetség csapatai között, tanácsokat és segítséget adnak nekik”.

Ünnep Mazari-Sarifban

A pénteken bevett Mazari-Sarif lakói bárányáldozatokkal ünnepelték az észak-afganisztáni város felszabadulását a tálib kormányzás alól, és imára gyűltek össze a város központjában álló, jellegzetes kéktetős mecsetbe. A város épületei állítólag alig sérültek meg a település környéki harcokban, de az új kormányzatnak sürgősen meg kell oldania az áram- és a gázszolgáltatás helyreállítását. Az ellenzékiek ígéretet tettek, hogy a nőknek ezentúl nem kell csadort viselniük, és terveik szerint hamarosan újra megnyitja kapuit mindkét nem számára a város egyeteme, a helyiek ismét nézhetnek tévét. Ezenkívül a szövetség külföldi orvosok segítségét várja Mazari-Sarifba. A város elfoglalásában az erőteljes amerikai bombázásokon kívül nagy szerepe volt a helyi – többségükben üzbég, tádzsik – lakosság támogatásának. A lakosok a szövetség csapatainak behatolásakor előszedték elrejtett fegyvereiket, és tüzet nyitottak a tálib védőkre. A menekülő tálibok állítólag pakisztáni önkénteseket hagytak a kivonulás fedezésére, közülük több százan estek fogságba.

Terroristák letartóztatása

A strasbourgi katedrális felrobbantására készülő mohamedán csoport feltételezett logisztikai háttérbázisához tartozó személyeket vettek őrizetbe a hét végén az elzászi városban. A hat algériai gyanúsított előőrse lehetett annak a Németországban elfogott egységnek, amelyet Oszama bin Laden európai hálózatának közvetlen vezetője irányított. Az előállítottakkal kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy olyan ügynökökről van szó, akiket az európai jelképnek tekintett székesegyház elleni merénylet végrehajtását célzó operációs bázis létrehozására tavaly küldtek Franciaországba, miután Afganisztánban kaptak kiképzést. A házkutatások során hamis igazolványok előállítására alkalmas berendezéseket találtak náluk, fegyverek és robbanóanyagok azonban nem kerültek elő. Korábban a frankfurti antiterrorista egység emberei négy radikális muzulmán aktivistát kapcsoltak le, akinek lakhelyein fegyvereket, pokolgépgyártáshoz szükséges vegyi anyagokat és egy videokazettát foglaltak le. Ez utóbbi az elzászi város Miasszonyunk templomáról és a strasbourgi karácsonyi vásárról készült felvételeket tartalmazott, azzal a kísérőszöveggel, hogy „el kell pusztítani Isten ellenségeinek templomát”.

A szaúdi hatóságok a szeptember 11-ei amerikai terrortámadások óta mintegy 400 olyan terrorista sejtet felszámoltak, illetve megfigyelés alatt tartanak, amelyek öszszeköttetésben állhattak az Oszama bin Laden vezette szélsőséges szervezettel, az al-Kaidával. A kiterjedt rendőrségi akciók elől további több száz szaúdi Afganisztánba távozott. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) listája alapján a szeptember 11-ei akciót végrehajtó 19 repülőgépeltérítő közül 15 szaúdi származású volt, többségükben az arab királyság Jemennel szomszédos Azir tartományából valók.

Amerikai gyökerű

az anthraxküldő

Az Egyesült Államok a belbiztonsági intézkedések megerősítésének légkörében él, hiszen továbbra sem múlt el az újabb terrortámadások veszélye. Az anthrax-fertőzéssorozatról ugyan az FBI úgy véli, hogy az valószínűleg nem Oszama bin Laden köreinek, hanem inkább valamilyen amerikai gyökerű terrorista személynek (vagy személyeknek) a műve lehet, de ez egy csöppet sem von le az al-Kaida részéről fenyegető veszély miatti aggodalmakból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?