Jospin nem volt udvarias

Moszkva. Oroszországnak és Franciaországnak az amerikai terrortámadások után különösen szorosra kell fognia együttműködését – mondta Lionel Jospin francia miniszterelnök kedden, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélése után.

Moszkva. Oroszországnak és Franciaországnak az amerikai terrortámadások után különösen szorosra kell fognia együttműködését – mondta Lionel Jospin francia miniszterelnök kedden, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélése után. Jospin is kiemelte: véleményük igen közel áll egymáshoz fontos világpolitikai kérdésekben, ilyen például Irak megítélése: Párizs ugyanis Moszkva egyetlen nyugati partnere, amelyik azt az álláspontot képviseli, hogy a világnak fel kell újítania együttműködését ezzel az arab országgal. Jelentős nézetkülönbségek mutatkoznak viszont Csecsenföld kérdésében: a baloldali francia adminisztráció – emberi jogi szempontból – gyakran illeti kritikával Moszkva csecsenföldi politikáját. Jospint egyébként népes delegáció kísérte el Oroszországba: a kormány több tagja – köztük a belügyminiszter – mellett számos üzletember is tagja a küldöttségnek, köztük olyan vezető francia vállalatok, mint az Air France, vagy az Alcatel képviselői.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?